Díjátadó ünnepség nélkül

Idén elmarad a Magyar Hanglemezkiadók Országos Szövetségének szokásos Arany Zsiráf-gálaestje. A díjakat ugyan odaítélik, de a zenészek a látványos átadóünnepség helyett csak egy szolid sajtótájékoztatóra hivatalosak.

„Nem anyagi okok miatt hoztunk ilyen döntést, az ünnepség költségei nem okoznának gondot szövetségünknek, és a szponzorok is szívesen fedezték volna a kiadásokat. ĺgy akarunk üzenni a közvéleménynek, hogy az internetes letöltésekkel és az illegális másolással az egész zeneipart veszélyeztetik” – nyilatkozta Jeszenszky Zsolt, a MAHASZ képviselője.

Az elismerést 1992 óta több kategóriában ítélik oda. Díjazzák a legjobb nemzetközi és magyar rock-, pop-, dance-, rap-, modern rock- és jazzalbumot, valamint Arany Zsiráfot érdemel az év magyar felfedezettje és videoklipje. A Mahasz nem akarja a zenészeket is büntetni, ezért a díjakat március végén egy sajtótájékoztató keretében adják át.

A díjátadó eddig sem volt mentes a botrányoktól. 2001-ben az Év magyar popalbumának odaítélésekor hiba csúszott a hét darab szavazat összeszámlálásába (!), így a United helyett a V-Tech zenekart szólították fel a színpadra. A bakira később fény derült, így Kefírnek és Szamócának a gálaest végén az arany szobrocskát át kellett adnia a valódi nyertesnek. A történtek ellenére a MAHASZ honlapján két évvel az esemény után még mindig a V-Tech együttes Nem szabad sírni című albuma van feltüntetve győztesként...

Mondom a magamét

A MAHASZ megint öngólt lőtt! Nem világos, kiket céloz meg a büntető akció, ugyanis az internetről zenét letöltő, illetve az olcsó cédémásolatokat előnyben részesítő embereket nem igazán érdekli, lesz-e díjkiosztó gála, vagy sem. Nem hinném, hogy az illegális másolók megijednek a lépéstől, és a jövőben jó útra térnek, csak legyen Arany Zsiráf-ünnepség... Az óriási multinacionális cégek sem tudnak mit kezdeni a zeneipar legnagyobb problémájával, így egy kis ország kis szövetségének felesleges ilyen lépésre szánnia magát.

A cédéégetés és az illegális terjesztés továbbra is az egyik legjövedelmezőbb fekete ágazat, a kiadók forgalma napról napra csökken. Hiába a sok intézkedés, egyelőre olyan nem született, amely korlátok közé szorítaná a kalózkodást. Ám az egyértelmű, valamit tenni kell, a helyzet ugyanis kritikus. Mert akárhová megyünk, mindenhol hamisítványokba botlunk, rengeteg embernek jelent mellékjövedelmet az égetés. A fiatal korosztály, a potenciális lemezvásárló beéri a hamisítvánnyal is. Kénytelen, nem tehet mást. A tanulóknak ugyanis semmilyen bevételük nincs, nem engedhetik meg maguknak, hogy nyolcszáz koronát kidobjanak egy cédéért. A legtöbbjüknek ez kéthavi zsebpénz. Sokkal egyszerűbb, ha megveszik a cédét egy százasért, így az eredeti árból nyolcra futja. Széleskörű összefogásra volna szükség, amelyből a kiadók mellett sok mindenkinek kellene kivennie a részét. Az első lépésben a kiadóknak csökkenteniük kéne az árakat, mert az sem elfogadható, hogy egy cédé nyolcszáz koronába kerül! Együtt, a közös célért harcolva talán megálljt lehetne parancsolni a hamisítóknak. Talán. De próbálkozni fontos, mert ha így folytatódik, az igazi zenészek a legszegényebb emberek lesznek. S mi meg a zenével leszünk szegényebbek.

Mindezek ellenére sem hiszem, hogy a MAHASZ reakciója megalapozott. Egy ilyen egyszerű, banális lépéssel semmi sem oldódik meg. A cédéégetés megy tovább!

A Bon Jovi a másolás ellen

A kiadók tehetetlenek, így újabban már csapatok, előadók próbálkoznak felvenni a harcot az égetéssel szemben. Nagy ugrásra nem futja az erőviszonyok miatt, mindössze kis lépésre. Ezt a kis lépést legutóbb a Bon Jovi tette meg, érdekes kezdeményezéssel állt elő. A Bounce című lemez vásárlóinak egyedülálló juttatásokat kínál. Az album minden példánya egyedi PIN kódot tartalmaz. Aki megveszi, regisztráltathatja a kódot a csapat honlapján. Ezáltal automatikusan tagja lesz az American XS nevű programnak, amely számos lehetőséget kínál: a tagok elsőként juthatnak koncertjegyekhez, kiadásra váró dalokhoz, játékokhoz, sőt a kiválasztottak egyes koncerteken felmehetnek a színpadra, és bekukucskálhatnak a színpad mögé is. Az American XS-tagság természetesen ingyenes. Regisztrációkor mindenki különleges ajándékot kap: üzenetet a zenekartól, egy exkluzív, meg nem jelent dalt, amelyet letölthet, képernyővédőt és belépést a Bon Jovi Insiderbe. A zenekar ezzel felvette a harcot az illegális terjesztőkkel szemben. Amit persze nem fog megnyerni, és még csatát sem. De legalább próbálkozik. A fanatikus Bon Jovi-rajongó biztosan megveszi az eredeti cédét, nem éri be ócska hamisítvánnyal. Akinek meg mindegy, hogy eredetit hallgat-e vagy hamisítványt, azt nem fogják elcsábítani a zenekar különleges ajándékai sem. Azért jó volna, ha készülne valamilyen kimutatás a kezdeményezés sikeréről. De az biztos, hogy a problémát a Bon Jovi sem tudja megoldani, sem ezzel, sem mással. Nagy együttes, de ehhez mégis kicsi. Nagyon kicsi... (p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?