Díjat nyert a Finetuning Avignonban

Avignon |

<div>Harmadik hete zajlik a Festival Off d&#39;Avignon, ahol ma délben, a fesztivál vége előtt 3 nappal kiosztották a Tournesol 2017-díjakat.</div><div>&nbsp;</div>

A Tournesol-díj 9 éve kerül kiosztásra, olyan darabokat jelölnek, amelyek aktuális, az emberiség jövőjével, szolidaritással, rasszizmussal, a kisebbségek védelmével és az esélyegyenlőséggel kapcsolatos témákat dolgoznak fel, magas művészi színvonalon. A több mint 1100 színházi előadásból kiválasztott 150 jelölt közül 5 kategóriában osztottak díjat.  “Tánc és test” (“Corps et danse”) kategóriában a díjat Hégli Dusan Finetuning című koreográfiája kapta. Az előadás emellett elnyerte a zsűri különdíját is. A Finetuning bemutatója tavaly júliusban, a 2016-os Festival Off d'Avignon nyitónapján volt. Az Ifjú Szivek Táncszínház és a Dusan Hegli Company koprodukciójaként megvalósuló előadást azóta közel ötven alkalommal játszotta az Ifjú Szivek társulata, nagyrészt Avignonban. A darab a családon belüli erőszak témakörét dolgozza fel. Hégli Dusan rendező, koreográfus mellett a darab alkotói közt szerepel Szűcs Edit jelmeztervező, Kelemen László zeneszerző és Horváth Kristóf “Színész Bob” slammer is. “Nagyon büszke vagyok, hogy Európa legnevesebb kortárs színházi fesztiválján a szakmai közönséget és a Tournesol Prix zsűrijét is sikerült meggyőznünk hagyományos zene- és tánckultúránkból építkező korszerű eszköztárunkkal. Óriási elismerés” – nyilatkozta Hégli közvetlenül a díjátadás után. A társulat sikeréhez telefonon gratulált Marek Maďarič kulturális miniszter és Bugár Béla, a Híd Párt elnöke, Rigó Konrád kulturális államtitkár személyesen vett részt a díjátadáson. Daniel Jurkovič, a Párizsi Szlovák Intézet igazgatója szintén személyesen utazott Avignonba, megtekinteni a Finetuningot. Az avignoni fesztivál vasárnapig tart, a Finetuningot még háromszor mutatják be. A társulatjövő hét elején érkezik haza Pozsonyba.(forrás: Ifjú Szivek Táncszínház)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?