Kultúra

Diákszínjátszók MEG+lepetése

December 31-ig minden péntek este láthatunk egy-egy előadást a komáromi MEG+ színjátszó csoport előadásában az interneten. Csak ott, csak akkor.
Juhász Katalin

2020. november 24. 19:14

ss
Pillanatkép a díjnyertes Fehérlófia című előadásból. (Fotó: Pálinkás Eszter) 

A komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont gimnazistáinak MEG+ színjátszó csoportja 2014 óta működik Tóth Gábor rendező-tanár vezetésével. Tavaly ilyenkor vehették át Szepsiben az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál fődíját, de a komáromi Jókai Napokon is rendszeres szereplők, és ritkán távoznak jelentős elismerés nélkül. 

A csoportnév évről évre változik, egyrészt az aktuális előadásra, másrészt a folyamatos megújulásra utalva. Munkájukat az évek során több külső szakember is segítette: táncosok, zenészek, dramaturg, bábos és beszédtanár. Előadásaikkal egy egészen egyedi, csak rájuk jellemző műfajt teremtettek, amelyben a zene, a színpadi mozgás, a szöveg és a látványvilág szerves egységet képez.

Többször elhangzott már – szóban és írásban egyaránt –, hogy ezek az előadások annyira tömények, hogy nem elég egyszer látni őket. Nos, itt a ragyogó alkalom, hogy hétről hétre visszanézzünk egyet-egyet közülük. A csoport így igyekszik túlélni a jelenlegi helyzetet. 

ww

„Az iskolák bezárása nemcsak a tanulást nehezíti meg a diákok számára, hanem a szabályok értelmében a szakköri tevékenységüket is fel kellett függeszteniük. A Marianum Egyházi Gimnázium színjátszói így már másodszor kényszerültek arra, hogy megszakítsák éppen futó próbafolyamatukat. Tavasszal úgy lettünk úrrá a nehézségeken, hogy online próbákat tartottunk. Zenéltünk, illetve a szövegkönyvünket írtuk-szerkesztettük. Most viszont már nagyon szükségünk lenne a színpadra és az élő próbákra. Amíg nem tudunk újra próbálni, egy online vetítéssorozattal kedveskedünk a nézőinknek. Példát véve több profi színházról, november 27. és december 31. között péntek esténként 19.00 és éjfél között nyilvánossá tesszük az eddigi előadásainkról és koncertünkről készült felvételeket” – áll a csapat közleményében. A pontos menetrend a Marianum honlapján található. 

„A komáromi RÉV-ben rögzített koncert publikálásának hetén, azaz a negyedik pénteken a koncert hanganyaga is elérhető lesz azok számára, akik regisztrálnak. Az érdeklődők a hanganyagot akár CD-re is letölthetik, vagy elmenthetik mp3-lejátszóikba, telefonjaikba. A regisztráció során egy személyre szabott CD-borítót is kapnak ajándékba a letöltők” – ígéri a csoport vezetője és rendezője, Tóth Gábor. Az előadáson vendégként több ismert komáromi művész fellépett: Miklós László, Ölvecky András, Olasz István a Jókai Színház társulatából, valamint Laboda Róbert slammer, költő. 

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Kiralyhelmec covid osztály

VIDEÓ: Telt ház a királyhelmeci Covid-osztályon

osztály

Boltnyitás, iskolabezárás, 300 euró készpénz, kötelező oltás – összefoglaltuk a legfontosabb járványügyi változásokat

pfizer

Szavazzon: Ön mit gondol a kötelező oltásról?

Igor Matovic

Utalvány helyett készpénz – íme Matovič javaslatának története

Völner Pál

Lebukott a Fidesz államtitkára!

Új Szó

Miről ír a szerdai Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.