Defektes tónusok a Deftones húrjain

A bedugult magyar főváros, a kánikula, az előzenekar hiánya és a fő zenekar késése sem szegte kedvünket, negyed 9-kor detonált a Budapest Park: defektes tónusok pendültek a Deftones húrjain. Igaz, felemás felállásban nyomtak egyfajta best of bulit, a harmatos hangzás sem volt az igazi – mintha elhalt volna a szabadtéri színpadon –, mindez azonban mit sem számított: ők itt voltak, s mi ott voltunk. Senkit sem érdekelt, hogy nem a félőrült Mr. Carpenter pengeti szertelen szerzeményeit, hogy sosem láthatjuk már az ősbasszert, Chi Chenget (RIP), az énekes, Chino Moreno egymaga is felszántotta a színpadot. Pattogott, táncikált, majd lemászott a dühöngőhöz; ordított, krákogott, rappelt, nyávogott… vagy minek nevezzem azt az elszállós, éteri, talán csak rá jellemző, károgó kántálást?! Gitárral a kezében vinnyogta el az abszolút kedvenceket (Digital Bath, Changes…), vagy épp a pódium közepén ugrabugrálva biztatta a közönséget, trillázza vele e halhatatlan sorokat: I don´t care where, just far... a-a-awaaaaay! A minimalista, ám hatásos háttérvetítés előtt Frang Delgado kütyüjei árnyalták a muzikális összképet, míg Abe Cunningham püfölte a dobokat.

A másfél órányi tébolyda után úgy szédelegtünk ki, mintha valóban győztünk volna: végre láttuk-hallottuk őket! Jár a pont a Park munkatársainak is, akik az eltűnt jegyek nyomában partnernek bizonyultak. Soha rosszabb pénteki kora estét!

Kaszás Dávid