Fájdalmas történet a festői tajgáról

Eredeti jakutföldi történet, jakut rendező, Vlagyimir Munkujev mun-kája, a címszerepet alakító orosz Pavel Koleszov mellett csupa jakut színész közreműködésével. Bár az alkotás orosz színekben futott a Nyugattól keletre szekció programjában, az első jakut játékfilmként emlegeti majd a világ.

Jakutföld Ázsia északkeleti részén, Szibériában fekszik. Olyan messze tőlünk, és egyáltalán Közép-Európától, hogy Vlagyimir Munkujev majdnem el sem jutott Karlovy Varyba. A koronavírus földrajzi és adminisztratív akadályait alig tudta áthidalni, heteken át minden erőfeszítése dugába dőlt. Az utolsó pillanatban mégis elutazhatott élete első nemzetközi fesztiváljára, annak is az utolsó napjára, hogy átvehesse a neki ítélt nagydíjat. 

Munkujev harmincnégy éves, első játékfilmjét megelőzően két rövidfilmet forgatott, óriási élmény számára, hogy eljutott Karlovy Varyba, és még díjat is kapott.
Jakutföld jelentős része tajga, tundra és sarki síkság. Szebb helyet festeni sem lehetne annál, amit a természet itt kínál. Sok arrafelé a tó, folyója a Léna, a Kolima-hegyvidék még ma is aranylelőhelyeiről híres.

Munkujev filmjének alapjául a lengyel Waclaw Sieroszewski novellája szolgált, aki 1880-ban szám-űzöttként érkezett Jakutföldre, s nemcsak regényíróként lett ismert, hanem a térség néprajzkutatójaként is. Filmjének Karlovy Vary-i világpremierjén a rendező még nem lehetett jelen, így videóüzenetében mondta el: Jakutföld arról is híres, hogy Moszkva nem is olyan nagyon régen ide száműzte a politikai foglyokat. Filmje hősét, Kosztyát is így büntette, emellett azonban azt is meg akarta mutatni, hogyan él az egy-szerű nép, milyen a kapcsolata a vallással, a természettel, hogyan viszonyul hagyományaihoz, ősi szokásaihoz, és milyen érzelmek kötik a Nagy Orosz Anyácskához.

„Jakutföldön nem egész egymillió ember él – mondta Munkujev –, és közéjük tartozom én is, akit a koronavírus féken tart.”

Nuccsa. Ez a film címe. Jakut szó, magyarul azt jelenti: orosz. A három főszereplő egyike ugyanis orosz nemzetiségű. Ő a politikai fogoly, akit rögtön azután, hogy kikerül a moszkvai börtönből, büntetését meghosszabbítva Jakutföldre irányít a rendszer, bizonytalan időre. A 19. század vége felé járunk, Habdzsi és Keremesz szoros kapcsolatban, ám nyomorúságos körülmények között él egy eldugott pontján Szibériának. Mindketten jakutok, arcvonásaikban leginkább a mongolokhoz hasonlítanak. Ölfából épült házuk egy hatalmas réten áll, szomszéd sehol, a legközelebbi település is több kilométeres távolságban. Ketten, egymásra utalva élnek óriási nincstelenségük közepette. Sem a környékbeli erdők, sem a közeli tavak, de még a viskójukat körbeölelő rét sem ad nekik vadat, szárnyast vagy halat. Egyetlen megélhetési forrásuk a tehenük, ezért még a legínségesebb időkben sem vághatják le, hiszen vele együtt a mindennapi étküket is elveszítenék. Sem liszthez, sem húshoz nem jutnak hozzá, egyedül a tej tartja életben őket.

Habdzsi és Keremesz szeretik egymást. Anélkül, hogy egyszer is hangoztatnák. Nem is nagyon beszélgetnek, gesztusokból, nézésekből is szót értenek. Gyászukban úgy kapaszkodnak össze, ahogyan csak két elválaszthatatlan ember tud. Két gyermeküket veszítik el, még csecsemőkorban. Kérdezi is a férfi a Teremtőt: „Milyen bűnt követtem el, hogy egyik gyermekünket sem hagytad életben? Nem ad vadat a táj, nem foghatok halat a tóból, kevés a széna, fogy a tartalékunk, ha nem jön segítség, télen éhen halunk.” Gabona nem terem a ház körül, de távolabb sem, mivel kevés a napfény, kérni pedig nincs kitől, fizetni sem tudnának érte.

A túlélés reménye akkor merül fel, amikor a cári hivatal területi gondnoka révén nekik, akiknek alig van betevő falatjuk, egy félhalott elítéltet kell befogadniuk, akiért majd egy zsák liszt lesz a fizetség. Elmenekülni nincs értelme, hiszen mindenüket elveszítenék, még a két kezükkel eszkábált viskójukat is, ráadásul szembeszegülnének a hatalommal. Az idegen, a nuccsa, a nem várt orosz „vendég” viszont mindkettőjük életét felforgatja. Az egyikét így, a másikét úgy, de a tragédia egy és oszthatatlan.

A leghalványabb jelét sem látja a néző annak, hogy Munkujev elsőfilmes rendező. Kitűnő operatőr (Denisz Kleblejev), remek vágó (Ivan Lebjegyev) és három jeles színész (Pavel Koleszov, Szergej Gilev és Irina Mihajlovna) áll a rendező mellett. Egyetlen percnyi üresjárat sincs a filmben, a figurák végig élettel teliek, a táj magáért beszél, a történet mélységesen emberi, egysze-rűségében is megható.
Jakutföld 2021 nyarán felkerült az egyetemes filmművészet térképére.

A szerző a Vasárnap munkatársa