David Wilkerson tiszteletes Szlovákiában

A Kereszt az aszfaltzsungelben című könyv írója, David Wilkerson tiszteletes hirdet igét 2003. szeptember 18–20-án a pozsonyi sportcsarnokban.

A Kereszt az aszfaltzsungelben című könyv írója, David Wilkerson tiszteletes hirdet igét 2003. szeptember 18–20-án a pozsonyi sportcsarnokban. A könyv, melyből film is készült, s mely a kábítószer-függőség pokláról szól, máig 30 nyelven jelent meg 15 millió példányban, és sok ezren olvasták nálunk is még szamizdat kiadásban. Szerzőjével most személyesen is megismerkedhetnek azok, akik régi tisztelői, s akik kíváncsiak rá.

A világhírű prédikátor szolgálatáról és szlovákiai látogatásáról Zsolnai Pált, a Szlovákiai Apostoli Egyház médiafelelős püspökhe-lyettesét kérdeztük:

David Wilkerson már nagyon fiatalon elhivatást érzett arra, hogy az evangéliumot hirdesse. Nem volt tőle távoli ez a szolgálat, hiszen édesapja és édesanyja is prédikátor volt. Neki azonban személyesen kellett átélnie Isten hívását, és tudatosan készült erre a pályára. Fiatalemberként a Life magazinban kábítószeres fiúkról olvasott, akik gyilkoltak, loptak, hogy megszerezzék a napi adagjukat. Ezeket a fiatalembereket bíróság elé állították, és David Wilkerson a fényképük láttán késztetést érzett arra, hogy elinduljon és segítsen azoknak a fiataloknak, akik remény nélkül élik életüket a nagyvárosban. Egy kis hegyvidéki faluban lakott és szolgált abban az időben, s megrettent attól a gondolattól, hogy el kell hagynia, de határozottan érezte, hogy Isten az, aki erre a helyre küldi. New York véglegesen megváltoztatta az életét. Létrehozta a Teen Chellenge nevű országos szolgálatot, amely a különböző függőségekben szenvedő fiataloknak kívánt segíteni. Utcai evangelizációkat tartott, amelyeknek köszönhetően sok fiatal megtért. Ezek számára létrehozott Brooklynban egy főhadiszállást, ahol ágyat és menedéket találtak. Abban az időben sokan kételkedtek munkásságában, őrültnek tartották azért, hogy kábítószereseknek hirdeti az igét. A Teen Chellenge ma már 146 bentlakásos programot és számos evangelizációs központot tart fenn az Egyesült Államokban. Több száz másik országban 175 központot működtet, konkrétan a mi egyházunk is felügyel egy ilyen bentlakásos intézetet Szereden, ahol kábítószeres betegek rehabilitációjával foglalkoznak. A programnak kitűnőek az eredményei, a résztvevők 86 százaléka meggyógyul. Az ilyenek közül aztán sokan igehirdetőkké és misszionáriusokká váltak a világ különböző pontján, mert saját tapasztalatból tudják, hogy miből vezette ki őket Isten. ĺgy hatásosabban tudják hirdetni az evangéliumot és segítséget nyújtani a rászorulóknak.

És Szlovákiába milyen céllal érkezik a tiszteletes?

Wilkerson tiszteletes egyházunk meghívására érkezik Pozsonyba. Kérése volt viszont, hogy a többi egyházzal összefogva készítsük elő a konferenciát, amit már februárban meg is kezdtünk. Tizenegy egyház képviselője jött össze a Tátra Szállóban, hogy meghallgassa Wilkerson tiszteletes üzenetét. Mindenkire nagy hatást gyakorolt, így a többi felekezet is lelkesen részt vett az előkészítési munkálatokban.

David Wilkerson szerint a gyülekezetek küldetése az, hogy keressék az elveszetteket, a függőségben élőket, és hogy beszéljenek nekik a feltámadott Krisztus erejéről, mert csak ő képes véglegesen megváltoztatni az életüket.

A tiszteletes szlovákiai útja két részből tevődik össze: 18-án este 19.00-kor, majd 19-én és 20-án napközben pásztoroknak, lelki munkásoknak, érett keresztényeknek hirdet igét.

Feltett szándéka lelkesíteni őket, mert szerinte nem megfáradt, elfásult munkatársakra van szükség, hanem ambiciózus emberekre. A konferencia címe is ezt jelzi: Éleszd újjá lelkesedésedet Istenért. 19-én és 20-án 19 órától pedig a nagy nyilvánosságnak hirdet igét a sportcsarnokban, s főleg a reményteleneknek kíván reményt nyújtani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?