Czucz Enikő: A három Ági I.

Ez jó, nyugtázta Ági. Ügyes fedezetet nyújt majd, ha a férje vagy a gyerekek hamarabb érnének haza, mint az várható. Csak egy csésze kávé kíséretében kell hódolni a régi szokásnak. A jellegzetesen tömény, édeskés szagot, ami az ujjbegyein marad és a ruháiba ivódik, és amit minden nemdohányos méterekről kiszagol, a teraszon való kávézás nem magyarázza, de már úton van a készülék, aminek segítségével ténylegesen gőzt szívhat be és ereszthet ki a tüdejéből, s így csak egy kicsit kell ferdítenie, ha rákérdeznek, mit csinál ott kint. Araszolva jut közelebb az igazsághoz. És természetesen a leszokáshoz is. Ez a gondolat felettébb tetszett neki, erősnek és kiszámítottnak érezte magát tőle, valaki olyannak, aki képes ellenőrzés alatt tartani az életét. Önuralmat gyakorol. Önuralmat fogok gyakorolni, mondta ki hangosan. A mód sem volt kevésbé tetszetős. A nikotintartalom szempontjából egyenletesen csökkenő töltőfolyadékok során kell végigmennie, s ha megszereti is valamelyik ízt, a legtöbb színes-szagos lötty nikotin nélkül is kapható, hogy fájdalom nélkül menjen a dohánytermékek teljes elhagyása. A koffeintúladagolás miatt sem kell aggódnia. Amióta helyileg is elérhetővé tették a kávégépbe való koffeinmentes kapszulákat, Ági csak ezt fogyasztotta, szigorúan cukor nélkül, kevés laktózmentes tejjel édesítve, a gluténmentes péksütemény mellé.

A napindító pár slukkhoz valamikor csak kilenc óra körül jut hozzá, miután mindenki útnak indult. Ági lassan szokott hozzá az új házzal járó rutinhoz, mostanra azonban már nem érezte üresnek az ereit, a türelmetlenség is alábbhagyott. Utoljára hétfőn ejtett ki valamit a kezéből, és az is egy műanyag tál volt. Nem bánta volna, ha eltörik, ronda volt és olcsó, de a rugalmas anyag csupán pattant kettőt a konyhakövön, s begurult az étkezőasztal alá. Szóra sem érdemes. Ezelőtt mindig ezerfelé repültek a színes szilánkok a törtfehér csempén. A látvány szép volt ugyan, de élvezhetetlen a törés jellegzetesen éles hangja és a kontroll elvesztése által kiváltott, felfokozott érzelmi állapotban. A tányérok, poharak és tálkák száma megfogyatkozott, semmiből sem volt hat egyező darab. Az ünnepi étkészlet gondolata mindig vonzó volt, de az új házban egyenesen indokoltnak tűnt. Karácsonyra, erősítette meg Ági, majd karácsonyra ezt kérem a tofuprés mellé.

Szeptember közepén költöztek a városba, s az új állapot, azonkívül, hogy növelte a teendőit, jelentősen megnyújtotta a családjával töltött időt. Azelőtt a férjének, hogy a munkahelyéről se késsen el, háromnegyed órával korábban kellett elindulnia a gyerekekkel. Most Ági kísérte őket a szomszéd utcában lévő iskolába. Kényelmetlen ilyen korán felöltözni, de szerette látni a helyeslő pillantásokat, amikor az osztály ajtajában puszit nyomott fiai homlokára. Haza már autóval hozta őket. A munkahelyének mellékhelyiségében felragasztotta a nikotintapaszt, a combja belső felére. Hónapok óta alkalmazta ezt a trükköt, először nyáron, szeptembertől a délutánok hosszú óráihoz, és szinte biztos volt benne, hogy senki sem gyanít semmit. Nem is értette, miért titkolózik. Tizenöt éves kora óta dohányzott, valószínűleg mindenki megértené. Tulajdonképpen vissza sem tér hozzá, hiszen abba sem hagyta, érvelt Ági, még akkor sem, amikor a gyerekeket várta. Az első pár hónap után a bűntudat is eltűnt. Persze, ezt nem mondanám el senki másnak. Pláne nem a bioboltos nőnek, nyomatékosította. Hetente kétszer tért be az üzletbe, glutén- és laktózmentes termékekért, növényi tejekért és szuperélelmiszerként számon tartott bogyókért. Szeretett ide járni, válogatni a hús-, a tej- és a búzapótlók között. Minden pótolható, mantrázta magának a polcok előtt. Ez egyszerre volt megnyugtató és félelmetes, rosszabb napjain rettentették az életbölcsesség rá vonatkozó következményei. A mondat érvénye ultimátumra kényszerítette, főleg a házasságában, a széthagyott zoknik és poharak, az összepiszkított wc és a hosszú hallgatások mind erre emlékeztették. Az összes feszült pillanat növelte a szorongást. Érezte a barátaival, az anyjával, a testvére és az apja sosem érdekelte igazán, de a pult mögött álló kiszolgálószemélyzet véleményére adott. Pótolhatatlan nem lehet a számukra, ezt tudta, sem az együtt töltött rövid idő, sem a kapcsolat jellege nem támogat ilyen kötődést, ezért inkább csak kellemes benyomást akart kelteni. Az igyekezet általában nem okozott nagyobb galibát, de hordozta a kényelmetlen közelség kialakulásának lehetőségét. A bioboltos nő egyébként nem volt rossz társaság, Ági eleinte örült a törődésnek, hízelgett neki a rá irányuló figyelem, s úgy érezte, sikerült beváltania reményeit: örülnek, ha látják. Ennél többet igazán nem várhatok a helyzettől, nyugtázta elégedetten. A kérdések azonban idővel egyre személyesebbek lettek. A nő, akinek szándékosan, a köztük lévő kapcsolat típusa iránti tiszteletből nem jegyezte meg a nevét, nem osztotta a félidegenek közti hallgatólagosan elfogadott megegyezésről való elképzeléseit. Egyre több jel mutatott arra, hogy barátkozni akar. Ez a szerepek közti fellépő zavar, az érthetetlen és indokolatlan törekvés felettébb kényelmetlenül érintette Ágit. Ha pincér lenne, érteném, mondta, de ezzel így igazán nem tudok mit kezdeni. Távolságot kell tartanunk tehát, ha továbbra is ide akarunk járni, hangzott Ági tanácsa a telefonba, óvatosabban válogatni a szavakat. Minden felhasználható ellenünk. A szekrény alsó fiókjából előkotorta a cigarettásdobozt, és telefonnal a fülén kivonult a teraszra.