Csutak és az elnyomott ügyelő

Csutak, a magányos kisfiú története, aki elköti egy fuvarosnő vágóhídra való rozzant gebéjét, majd hogy megmentse, különböző helyeken rejtegeti, sokak gyerekkorának volt meghatározó élménye. A regényből 1961-ben Várkonyi Zoltán rendezett filmet, forgatókönyvírója Kézdi-Kovács Zsolt volt, aki maga is boldogan mozivászonra vitte volna a művet.

„Másodévesek voltunk a főiskolán – meséli –, amikor Mándy Iván addig betiltott novellái először megjelentek. A Csutak és a szürke ló utánuk következett. Emlékszem, különös atmoszférájával a Nagyvilági Főcső volt ránk nagyon nagy hatással, hiszen egészen más világot hozott be, mint az akkori szocreál irodalom. Ezért mindannyian elkezdtünk foglalkozni vele, míg jött a Csutak – számomra a nagy szerelem. Ez olyan pillanat volt 1959–60 zárt korszakában, amikor nem nagyon lehetett sok mindent csinálni, így örültünk, mert ez mindenkinek kapóra jött, elvégre gyerekfilm úgyis kell. Ezért engedték meg végül is nekem, hogy a diplomafilmem ebből a regényből készüljön.”

A diplomafilmhez azonban diploma-forgatókönyv kellett, amelyet Kézdi-Kovács Zsolt meg is írt, a tanárai pedig elfogadták.

„A mulatságos az volt, hogy Makk Károly, aki Máriássy Félix mellett tanársegéd volt nálunk, nagyon szerette volna filmre vinni a Csutakot. De egyrészt mindig csapongó volt és szertelen, olykor megbízhatatlan, másrészt pedig jött Várkonyi Zoltán, s abban a nagyon rossz, átmeneti periódusban, amikor semmiféle társadalmi vagy politikai témát nem volt szabad filmre vinni, egyszerűen lecsapott a Csutakra. Nemeskürty István, a Budapest Filmstúdió akkori igazgatója, aki nagy Mándy-rajongó volt, sőt több is, hiszen ő adta ki a köteteit a Magvetőnél, lelkesen fogadta, hogy Iván regényéből film készül. El is happolták gyorsan Makk Károly elől a könyvet, és Várkonyinak adták. De rögtön, ahogy elkezdtünk dolgozni, kiderült, hogy a gyerekekhez Várkonyinak semmi köze nincsen, mint ahogy a témához sem volt sok hozzáfűznivalója. Mi aztán elmentünk Ivánnal pár napra a Lajos-forrási menedékházba, hogy egy kicsit átdolgozzuk a könyvet, oda jött utánunk Várkonyi a forgatókönyv-megbeszélésre, és rá is bólintott rögtön erre az egészre. A Budapest Filmstúdióban volt egy komplett stáb, amellyel aztán azzal kezdtük a munkát, hogy az ország összes nyári táborát végigjártuk. Gyerekszereplőket kerestünk. Végzős főiskolásként másodasszisztens nem lehettem. Az előkelő állás lett volna. Ügyelő voltam a stábban. Budapesti és balatoni gyerektáborokat vettünk sorra Banovich Tamással, az első asszisztenssel. Rengeteg gyereket kellett kiválasztanunk.”

A forgatásról maradt egy szállóige, amelyet Mándy Iván többször is papírra vetett. „Írókám, dobjon fel egy párbeszédet!” Ez abból a helyzetből adódott, hogy Várkonyi Zoltán fent ült egy darun, onnan irányította a történéseket, s ha szüksége volt még néhány új mondatra, akkor csak lekiáltott Mándynak, aki ott, helyben meg is írta a kért dialógokat.

„Ami a kész filmet illeti, az elég korrekt lett, számomra mégis rettenetesen fájdalmas – folytatja Kézdi-Kovács Zsolt. – Én mint ifjú titán tele szürreális ötletekkel, kezemben a forgatókönyvvel, amely elég humorosan adta vissza Mándy Iván világát, nehéz szívvel vettem tudomásul, hogy Várkonyi ebből vajmi keveset ért. Ráadásul volt mellette egy operatőr, Hildebrand István, akinek pedig abszolút semmi köze nem volt a témához. Amikor eljutottunk egy pontig a forgatáson, egyszer csak azt kérték tőlem, hogy húzzam ki a végét, mert nem jó. Az én fejemben ugyanis pontosan úgy ért véget a történet, hogy a gyerekek rohannak végig a Körúton, és stip-stop alapon mindent lefoglalnak maguknak. Ez a regényben benne is van, ez lett volna a dolog csúcspontja. De ezt sem a rendező, sem az operatőr nem volt hajlandó akceptálni. Sajnos ki is maradt a filmből. Az én forgatókönyvem alapján zajlott előttem egy forgatás, de nem szólhattam bele. Azután ugyanis, hogy többször odamentem Várkonyihoz, és elmondtam neki, ha valami nem tetszett, behívtak a gyártásvezetőhöz, aki közölte velem, hogy ezt így nem folytathatom, mert ki leszek rúgva. Ügyelő vagyok, akinek semmi köze ahhoz, hogy a forgatáson mi történik. A film végül is elkészült, a gyerekekkel dolgozni fantasztikus volt, s akkor, abban a világban, ahol mindent lefojtottak, ez a forgatás különös sziget volt.”

Sziget a szárazföldön. De azt már Elek Judit álmodta filmre Mándy Iván forgatókönyve alapján. Kézdi-Kovács Zsolt 1973-ban A locsolókocsit vitte filmre, amelynek már nemcsak a forgatókönyvírója volt, hanem a rendezője is lehetett.