Csúnya csillagok…

Bizonyára nem a véletlennek tudható be, hogy a jelentős zenei piacokon a különböző tehetségkutató műsorok győztesei, felfedezettjei a szexi lányok és a sármos szépfiúk közül kerülnek ki. Vagy ha nem közülük, akkor pillanatok alatt megszépülnek… Legutóbb azonban az Atlanti-óceán mindkét partján olyan történt, amire korábban még nem igazán volt példa.

Nagy-Britannia legnagyobb zenei sztárja napjainkban egy fessnek korántsem nevezhető, negyven felé közelítő, kövér, hibás fogazatú operaénekes. Paul Pottsnak hívják – az egyik magyarországi kereskedelmi tévécsatornán ősszel induló Csillag születik című tehetségkutató műsor brit megfelelőjének győztese. A mobiltelefon-ügynökként dolgozott úriember valóban a tehetségének és nem a testi adottságainak köszönheti a sikert. Elmondása szerint korábban éveken át próbálkozott operaénekléssel, de érdekes mód senki sem látott benne fantáziát. Minden bizonnyal nagyrészt a külseje miatt.

A Britain’s Got Talent című tehetségkutató versenyt az America’s Got Talent mintájára rendezték meg. A legkülönfélébb művészeti ágakban mérték össze tudásukat a résztvevők: tehát nemcsak zenészek, hanem például táncosok, humoristák vagy bűvészek is nevezhettek. A június 9-én indult versengés naponta jelentkezett az ITV műsorán, és június 17-én már végeredményt is hirdettek. Paul Potts a döntőben – akárcsak a válogató során – Puccini Turandot című operájából a Nessun Dormát adta elő. A villámgyorsan elkészült One Chance című albuma az egyik zsűritag, Simon Cowell lemezcége, a Sony BMG alá tartozó Syco Records gondozásában látott napvilágot. A kiadó egymillió fontos szerződést kötött az énekessel. Az operaslágereket és popslágereket operastílusban felvonultató korongja három hétig vezette a brit eladási listát – a megjelenés hetében 128 315, a második héten 75 494, a harmadikon 45 868 példányt értékesítettek belőle a szigetországban. Az album a héten a rangsor ezüstérmes pozíciójába szorult vissza, Kate Nash első, Made Of Bricks című nagylemezéből több fogyott. Az opera és a popzene keresztezéséből létrejött popera nevű stílus hatalmas népszerűségnek örvend Nagy-Britanniában – gondoljunk csak Sarah Brightman, Russell Watson, az Il Divo vagy a The X Factor című tehetségkutató verseny első szériájában feltűnt G4 nevű kvartett sikerére –, ebből eredően Paul csodás lemezpiaci debütálása nem nevezhető meglepetésnek. Ráadásul tudjuk jól, hogy az ilyen, őrületesen népszerű versenyek győztesei ideig-óráig bármit eladnak.

Az Egyesült Államokban viszont az America’s Got Talent első szériájának győztese, az 1994. szeptember 1-jén született, szintén kicsit túlsúlyos Bianca Ryan a műsor nagy nézettsége ellenére a zenepiacon csúnyán megbukott. A tavaly november 14-én kiadott albuma a Billboard magazin eladási listáján csak a kiábrándító 57. helyet szerezte meg, s máig mindössze 91 ezer példányt értékesítettek belőle az USA-ban. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?