Csuja Imre kapta az idei Páger Antal-színészdíjat

Makó |

<p>Csuja Imre kapta idén a Páger Antal-színészdíjat; a Jászai-díjas érdemes művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését Farkas Éva Erzsébet makói polgármestertől a Maros-parti városban, a Hagymaházban.</p>

A díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség. A díjat odaítélő zsűri - Hegedűs D. Géza, Kútvölgyi Erzsébet és Szalma Tamás színművészek, Réz András filmesztéta, valamint Gyarmathy Antal, Páger Antal unokája - úgy döntött, hogy idén Csuja Imre veheti át az elismerést.

A színművész a díj átvételét követően úgy fogalmazott, őszintén meghatódott, amikor megtudta, hogy

Csuja Imre 1984-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán kapott diplomát, hallgatóként még láthatta Páger Antalt utolsó szerepében, a Kőműves Kelemen Vándoraként. Először a pécsi Nemzeti Színház, 1987-től a debreceni Csokonai Színház, 1989-től az egri Gárdonyi Géza Színház, 1990-től a budapesti Arany János Színház tagja volt. 1994-től szabadúszó, 2001-től a Bárka Színház, majd az Örkény István Színház tagja.

Munkásságát számos díjjal ismerték el: 2001-ben a filmkritikusok díját, 2005-ben Jászai Mari-díjat, 2010-ben érdemes művész címet kapott. Színpadi szerepei mellett sikert aratott az Állomás című tévésorozatban, a Para, a Valami Amerika 2, A hetedik kör, az Üvegtigris című filmekben és a Kelj fel és járj! című tévéfilmben.

Makó, Páger Antal szülővárosa 1999 óta minden évben ünnepi programokkal tiszteleg az 1986-ban elhunyt mester emléke előtt. A színészdíjat 2002-ben elsőként Halász Judit vehette át, majd Garas Dezső, Király Levente, Venczel Vera, Csákányi Eszter, Kern András, Törőcsik Mari, Kulka János, Bánsági Ildikó, Kútvölgyi Erzsébet, Rudolf Péter, Cserhalmi György és Gáspár Sándor részesült az elismerésben, tavaly pedig Udvaros Dorottya kapta a díjat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?