Csillogásból süllyesztőbe

A csapat holland származású menedzsere nem egyengeti tovább a fiatalok útját, mert csalódott (???) a magyar popzenében. Emese, Karin, Márta, Attila és Ákos nem kommentálták a hírt, de azt megerősítették, hogy a csapatnak ezzel vége. Arról azonban, hogy folytatják-e a zenélést, egyelőre nem nyilatkoztak. Pontosabban nem nyilatkozhattak, mert nyilván még maguk sem tudják. Ha lesz felkérés, folytatják, de a jövő nem sok jóval kecsegtet. Kiégtek, uncsi a képük, a nagyérdemű új arcokra, sztárokra vágyik. Sajnálom őket, tiszta szívemből.

Mind a mai napig szerte a világon hódítanak a tehetségeket kutató showműsorok. A lényegük: vidám, szórakoztató elemek közepette kiválasztani azokat, akik később példaképek lesznek, akikért százezrek rajonganak majd. S hogy látványos legyen, még a nézőket is bevonják, lássák, hogyan születik az új zenekar. Sőt! Azt a látszatot keltik, hogy a nézőnek is van beleszólása a csapat kialakításába. De ez természetesen csak látszat. A forgatókönyv előre elkészült...

Az is ismert a nemzetközi példákból, hogy az ilyen csapatok általában nem hosszú életűek. Valaki mindig bedobja a törülközőt, ami érthető, őket az esetek többségében nem veszik komolyan. Egész pályafutásuk alatt kiszolgáltatottak a producereknek. Hálásnak kell lenniük, amiért hírnevet kaptak tőlük. Kialakul egy főnök-beosztott kapcsolat. És a producerek kemény főnök hírében állnak. Mindenben megbúvó pénzkötegeket látnak, és általában mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a sztárok ezeket a lehetőségeket maximálisan kiaknázzák. Sietni kell, mert ma még sztárok, de lehet, holnap már senki sem emlékszik rájuk. Egy-egy ilyen produkcióból többen meggazdagodnak, csak éppen a legérintettebbek nem, akik vásárra vitték a bőrüket. Nekik be kell érniük a hírnévvel, a csillogással, amely mögött rengeteg keserűség, kiábrándultság lapul. Amelyből csak menekülni lehet! Egy idő után. Miután a sztároknak már nem az a fontos, hogy népszerűek, hanem mást szeretnének. Legtöbbször, hogy legyen beleszólásuk saját életükbe, hogy ne mások írják meg azt.

A Sugar & Spice esetében azonban minden másként alakult. A fiatalok el sem jutottak odáig, hogy lázadjanak. Pillanatok alatt reflektorfénybe kerültek, és mikorra hozzá szoktak volna, máris a popzene szemétdombján landoltak. Hogy mi lesz velük – ez különösebben senkit sem foglalkoztat. Eddig mindenhol széles mosollyal fogadták őket, mostantól majd hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy minden ajtó becsukódik előttük. A bukott sztárok ugyanis nem érdekesek. S hogy közben mi játszódik le bennük, a lelkükben, mélyen, az is hidegen hagy mindenkit. Pedig bizonyára szükség volna segítségre, mert az ilyen helyzetet nem könnyű elfogadni, megemészteni. A nemzetközi példa mutatja, hogy nem egy sztárcsapat tagja nyúlt a kábítószerhez, de akadt olyan is, aki elkeseredettségében eldobta magától az életét. Ám ezekről mi, rajongók az esetek többségében már nem értesülünk, mivel az egykori csapatok megüresedett helyét időközben újak töltötték be. Újak, amelyekért rajonghatunk, amelyek feledtetik velünk az előzőeket.

A Sugar & Spice kapcsán is néhány ember megtömte a pénztárcáját, ez biztos. „Lelki fülemmel hallom”, ahogy mondták a tagoknak: majd jut nektek is. De nem jutott. Mert jött a vég. Legalábbis nem jutott annyi, amennyivel már lehetne valamit kezdeni. És mostanra magukra maradtak, eltűntek mellőlük akik tegnap még a barátaik voltak. Zenében a volt szocialista országok már Európában járnak. Hiszen nemzetközi téren is ez a szokás.

(Puha József)