Csík Zenekar – a minőségre törekedve

Párkány/Szenc |

<p>Jó hír a népi muzsika és a könnyűzenei műfajok kedvelőinek, hogy hamarosan ismét tiszteletét teszi tájainkon a Csík Zenekar – április 19-én Párkányban, május 18-án pedig Szencen, a felújított szabadtéri színpadon ad koncertet.</p>

A banda, amely a magyar népzene hiteles tolmácsolójaként vált ismertté, néhány éve új színt hozott a könnyűzenei életbe is.

Csaknem negyed évszázad telt el azóta, hogy Csík János kezdeményezésére Kecskeméten megalakult a zenekar. A siker nem sokáig váratott magára – a banda már 1991-ben kiérdemelte a Népművészet Ifjú Mestere címet, egy évvel később pedig a Kiváló Művészeti Együttes díjat. A 2000-ben Sydney-ben zajlott olimpiai játékok alkalmával a Magyar Kulturális Delegáció tagjaként képviselhette Magyarország népi kultúráját, a Kárpát-medencén kívül egyebek közt Olaszországban, Észtországban és az USA-ban is turnézott. Közben arra is maradt ideje, hogy a hátrányos helyzetű magyarországi kistelepülések iskoláiban, óvodáiban adjon koncerteket, szervezzen néptáncbemutatókat. 2009-ben a zenekar népzenét megújító művészetéért Magyar Örökség-díjban részesült, 2010-ben pedig a Prima Primissima Díj jelöltje volt. Ami ennél sokkal fontosabb: a népzene és a könnyű műfajok sikeres ötvözésével új, egyedi zsánert teremtett, mely koncertlátogatók ezreit képes megmozgatni.

„A zenekar mindegyik tagjára jellemző a nyitottság, a befogadókészség; ennek köszönhetően mindig is minőségre törekvő gondolatok találnak táptalajt, amelyekből meggyökerezik és kinő egy szép virág” – nyilatkozott nemrég a banda sikere kapcsán annak egyik tagja.

A Majorosi Marianna (ének), Barcza Zsolt (cimbalom), Bartók József (bőgő), Kunos Tamás (brácsa), Makó Péter (fúvós hangszerek), Szabó Attila (hegedű) és Csík János alkotta banda tájainkon 2011 nyarán, a Csallóközi Vásár alkalmával aratott hatalmas sikert, amire idei februári dunaszerdahelyi és érsekújvári koncertjeivel ráduplázott. A csütörtöki párkányi koncertre jegyek a helyi Városi Művelődési Központban (tel.: 036-7511 108) kaphatók. A május 18-i (péntek) szenci koncertre a belépők több helyszínen megvásárolhatók. Bővebb információ a www.elokoncert.sk honlapon. (PR, la)

Az Új Szó a koncert médiatámogatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?