Csempészügybe keveredett a Louvre volt igazgatója

dd
Párizs |

Krimibe illő jelenetek játszódtak le a a New York-i Metropolitan Múzeumban, ahol öt ókori egyiptomi műtárgyat foglalt le az ügyészség. A nemzetközi műkincscsempészettel kapcsolatos nyomozás során azt vizsgálják, hogyan kerültek az Egyesült Államokba a tárgyak, illeve valóban eredeti darabokat vásárolt-e a múzeum. A szálak Párizsba vezettek, és a Louvre volt igazgatója is érintett az ügyben.

 

A gyanússá vált műtárgyak összértéke a manhattani kerületi ügyészség közleménye szerint több mint 3 millió dollár. Lefoglalásuk összefügg azzal a párizsi nyomozással, amelynek során a Louvre élén 2013 és 2021 között tevékenykedő Jean-Luc Martinezt a múlt héten csalásban való bűnrészességgel és bűncselekmény útján szerzett művek eredetének eltitkolásával vádolták meg.

A Metropolitan 2013 és 2015 között vásárolta a szóban forgó antik tárgyakat, és szóvivőjük szerint „egy nemzetközi bűnszervezet áldozatává váltak”.

Jean-Luc Martinez ellen bűnszövetségben elkövetett csalás és bűncselekményből származó javak tisztára mosásában való bűnrészesség címén emeltek vádat. Feltehetően szemet hunyt afölött, hogy hamis papírokkal igazolták a Louvre abu-dzabi fiókintézménye számára 2016-ban több tízmillió euró értékben vásárolt egyiptomi régiségek, köztük Tutanhamon fáraó rózsaszín gránitsztéléje eredetét.

Martinez egyébként jelenleg az örökségvédelem területén folytatott nemzetközi együttműködésért felelős nagykövet. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?