Kiürítették egy fenyegetés miatt a párizsi Louvre múzeumot és a versailles-i kastélyt

Kiürítették egy fenyegetés miatt a párizsi Louvre múzeumot és a versailles-i kastélyt

„Biztonsági okokból” kiürítették és bezárták szombaton a párizsi Louvre múzeumot és a versailles-i kastélyt és annak parkját is.

A Louvre a közösségi oldalán bejelentette a kiürítést, a fenyegetéssel kapcsolatban azonban nem szolgált további részletekkel. A BFMTV műsorszolgáltató rendőrségi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az intézmény írásos bombafenyegetést kapott. A múzeumból a látogatókon kívül a teljes személyzetnek is távoznia kellett, összesen 15 ezer embernek.

A versailles-i kastélyt és parkját azután ürítették ki, hogy a belügyminisztérium egy honlapján bombaveszélyre figyelmeztetett egy ismeretlen bejelentő.

Az evakuálást azt követően rendelték el az illetékesek, hogy a francia kormány országszerte megemelte a készültségi szintet, és hétezer katonával erősítette meg a biztonsági erőket a pénteki iskolai támadás miatt.

A terrorelhárító Sentinelle egységhez tartozó katonák országszerte bevethetők hétfőig, illetve további utasításig – közölte az Elysée palota.

Egy iszlamista férfi az észak-franciaországi Arras egyik gimnáziumában ölt meg késsel egy tanárnőt, további két embert pedig megsebesített, mielőtt elfogták.

A Louvre kommunikációs szolgálata közölte, hogy a múzeumban nem történt semmilyen incidens, senki nem sérült meg.

A múzeum kiürítését az egész intézmény területén megszólaló riasztók jelezték. A rendőrség minden oldalról kordonnal zárta le a Louvre épületét, miközben a látogatókat kiterelték.

A Louvre-ban, ahol többek között Leonardo da Vinci remekműve, a Mona Lisa látható, napi 30–40 ezer látogató fordul meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?