Cseh társadalomrajz a mai Európáról

Egy kisbolt, egy sztriptízbár, egy börtön. Ennyi található csak meg az „infrastruktúrából” a névtelen cseh faluban és környékén, itt élnek sokkal inkább egymás mellett, mint együtt a film szereplői. Nem egyetlen figura köré épül a cselekmény; a Franciaországban élő, de filmjeit Csehországban forgató rendező úgy fogalmazott: a címmel is arra akart utalni, hogy mindannyian másokkal – és nem ritkán mások ellen – élünk. Szeretetben, gyűlöletben, de kölcsönösen függünk egymástól. 

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"219634","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
A deklarált célokkal ellentétben a végtermék kicsit más képet mutat: hangsúlyosabbnak tűnik az a valóság, hogy a szereplők egyedül küzdenek a félelmeikkel, és képtelenek a másikkal valódi kapcsolatba kerülni. A hipochonder családfő (Karel Roden remek alakítása) munkanélküliként azzal tölti a napjait, hogy rögeszmésen képzelt betegségek jeleit kutatja magán. Ha testileg nem is, de lelkileg tényleg haldoklik. Csak ordítva, sírva tud kommunikálni feleségével és szerinte haszontalan gyerekeivel. A házasságában végtelenül boldogtalan középkorú eladónő (Lenka Vlasáková) ezért másnál, de ugyanannyira reménytelenül keresi a törődést – a sztriptízbár roma kidobójával (Zdeněk Godla) kezd viszonyt. A férfi viszont egy gyermekét egyedül nevelő táncosnőt szeret (Klaudia Dudová a rendező előző filmjének, a Kiútnak a nagy felfedezettje volt, az amatőr szereplő ezzel az alakításával tavaly elnyerte a Cseh Oroszlánt is). Ő pedig a gyerek börtönben ülő apját várja haza. 

Ez a szerelmi sokszög néha hiteltelennek tűnik, és sajnos a történetvezetés sem túl következetes vagy újszerű. Mégis, ha nem is egészében, de részleteiben a film mindenképpen kiemelkedik a közép-európai filmművészet kedvenc műfaja, a sokat szidott társadalmi dráma átlagos darabjainak a sorából.

A Sosem vagyunk egyedül legnagyobb erénye a színészi alakításokban rejlik, még ha a karakterek nem is többek sokszor látott típusok megtestesítőinél. A szereplők közti interakciók nagyon pontosan feltárják a saját környezetünkben is fellelhető jelenségeket: a családok széthullását, a gyermekek nevelésének teljes elhanyagolását és ezek következményeit, a félelemben élő átlagemberek mentális állapotát.

Az utóbbi szál kapcsán érdemes kiemelni még egy szereplőt, aki a leginkább a jelenkor tükrévé teszi ezt a filmet. Miroslav Hanuš alakítja a paranoiás börtönőrt, aki még az erdőben is az iszlám terroristák támadásától retteg, kényszeresen megfigyeli a szomszédait, és legszívesebben a házába bezárkózva élne. Egy személyben testesíti meg a kelet-európai morális pánikot és idegengyűlöletet, ő hozza be a filmbe azokat a szólamokat, melyek szerint a szocializmus idején még rend volt, és a deviánsok, a multikulturalizmus szószólói még nem szennyezték be a tiszta nemzeti erkölcsöt. Karaktere sötét és abszurd humort visz a moziba. 

Petr Václav nemcsak a cseh társadalom egy szeletét szerette volna filmre vinni, hanem napjaink szétszakított Európájáról is sötét képet fest. Eközben sajnos nem tud túllépni a puszta általánosításokon. Megkockáztatjuk: a Sosem vagyunk egyedül nem lett elég kivételes és hatásos, hogy később komolyabb sikert érhessen el a szakmai közönség körében, de a nemzetközi fesztiválok közép-európai színfoltjaként egészen biztosan lehet rá számítani.

(Bartal Dóra)