Charles de Gaulle is az irodalmi Nobel-díjra jelöltek között volt 1963-ban

<p>Charles de Gaulle-t irodalmi Nobel-díjra jelölték 1963-ban - jelentette be a Svéd Királyi Akadémia, amely minden évben felfedi az ötven évvel korábbi jelöltek névsorát.</p>

Az 1963-as lista meglepetése, hogy a korabeli francia elnök is az irodalmi Nobel-díj jelöltjei között szerepelt. De Gaulle legismertebb műve akkoriban az 1954 és 1958 között megjelent Háborús emlékiratok három kötete volt.    Az irodalmi értékei miatt nagyra tartott, A reménység emlékiratai című memoárja később, nem sokkal halála előtt, 1970-ben jelent csak meg, amikor a tábornok már nem volt hatalmon. Nem de Gaulle volt az első politikus, akit a díjra jelöltek: 1953-ban Winston Churchill, Nagy-Britannia korabeli kormányfője kapta az irodalmi Nobel-díjat.    Az 1963-os, szűkített listáról röviddel a díjazottak hivatalos bejelentése előtt levették a francia tábornok nevét. A névsorban szerepelt az ír Samuel Beckett, aki 1969-ben, illetve a chilei Pablo Neruda, aki 1971-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. Végül 1963-ban egy görög költőt, Jorgosz Szeferiszt tüntették ki a neves elismeréssel.    Évente mintegy hétszáz személyiséget kér fel a Nobel-bizottság, hogy tegyenek javaslatot, kik érdemlik meg a díjat, ezután a díjazottak nevének októberi közzétételéig apránként rövidítik a jelöltek listáját.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?