Buditolvajok

Pardon: nem budi immáron, hanem formatervezett, hófehér porcelánból készült, vízöblítéses kagyló: angolvécé. (Bár a tartalom változatlan.)

Hogy a csapokat leszerelik egyesek – megszoktuk. Hogy a duhajkodók összetörik a piszoárt széles jókedvükben – azt is. (Persze, nem vízsugárral, mert annyira azért nem férfiak.)

Na de budit lopni? Egy marha nehéz porcelán izét, amit a padlóhoz rögzítettek? Két csavarral. Amit persze ki lehet csavarozni. Csak csavarhúzó kell hozzá. Ami minden valamirevaló autós autójában kell, hogy legyen. Ha meg nincs, vásárol az illető autós – azaz: ezúttal buditolvaj is –, na, hol? Sehol másutt, mint a mellékhelyiséghez tartozó üzletben. A helyszín ugyanis egy benzinkút, s a csavarhúzó-vásárlás egyúttal jó ürügy, hogy elvonja az eladók figyelmét a kamerától.

Tehát a háromfős buditolvaj-társaság – nevezhetnénk triumvirátusnak is – elkéri a vécékulcsot. Mert a vécét nem lehet csak úgy egyfolytában nyitva tartani. A tolvajok széthordanák az egészet, ezek tán még a vakolatot is lelopnák a falról!

Szóval, az egyik illető a dolga végeztével – mármint nem ÚGY a dolga végeztével, hanem AMÚGY, szóval értik – visszatér. De a kulcsot nem adja ám le, mert ezúttal a minden hájjal megkent triumvirátus egy másik tagjának támad heveny pisilhetnékje.

Aki közben vásárolt egy csavarhúzót.

Nem biztos, hogy a történet pont így játszódott le. De nagyjából így lehet rekonstruálni.

A kulcs visszakerül, a buditolvajok udvariasan köszönnek, és távoznak autójukban a vécékagylóval. Oly sikeresen vonták el az alkalmazottak figyelmét, hogy azok, szegények, nem is érkeztek az ipari kamerára figyelni. Biztosan jó letolást kapnak a főnöktől. (De ennek a letolásnak – ezúttal – semmi köze a budihoz.)

Igazából örülhetnek. Jobb, ha budit lopnak a benzinkutastól, és ezért budival – nem – összefüggő letolást kap, mint hogy ha a kaszszát viszik el tőle, csak előbb hátulról fejbe lövik, esetleg leszúrják.

A történetnek nincs vége. A szemtelen buditolvajok után hölgy óhajtja igénybe venni a mellékhelyiséget. Megkapja a kulcsot, majd kisvártatva – arcán enyhén zavart mosollyal – ismét megjelenik.

– Ez valami áprilisi tréfa? – kérdezi. Vélhetné még az egészet „kandi kamerának” is, de kissé vérszegény szóviccel élve, a kandi kamera ezúttal hiába kandikált.

Lehet, hogy tényleg öncélú vagányság volt, de órabérre átszámítva keresetnek se rossz. A kombi vécé, tehát a vízöblítővel egybeépített, legalább háromezer-ötszáz, azaz fejenként jut nekik ezeröt. Na jó, benzinköltség, a csavarhúzót is meg kellett venni... De az aztán meg is marad. Ha mondjuk negyed óra alatt zajlott az egész... (Ennyit tán csak Király Linda keres a Himnusz ihletett előadásával.)

Lehetséges, hogy új szakma születésének vagyunk szemtanúi? S egyszer talán a vécékagylók elemelésére szakosodott bűnbanda ősz hajú, rekedtes hangú vezére, azaz a vécékeresztapa, alias Don Budi ekképpen szólítja meg homokban játszadozó kisunokáját:

– Aztán, kisfiam, mi leszel, ha nagy leszel?

S meghatottan – titkon talán könnyezve is – hallja a selypegő gyerekválaszt:

– Mi szeretnék lenni? Hát, buditolvaj. Úgy, mint te, nagypapi!