Budapesti Őszi Fesztivál

Budapest. Tízéves jubileumát ünnepli az idén a Budapesti Őszi Fesztivál, a kortárs művészeti seregszemle október 19-től színházi találkozókkal, táncelőadásokkal, koncertekkel, képző- és médiaművészeti programokkal várja az érdeklődőket.

Budapest. Tízéves jubileumát ünnepli az idén a Budapesti Őszi Fesztivál, a kortárs művészeti seregszemle október 19-től színházi találkozókkal, táncelőadásokkal, koncertekkel, képző- és médiaművészeti programokkal várja az érdeklődőket. Az eseménysorozat a nagy színházújítóként számon tartott lengyel művész, Tadeusz Kantor Lehetetlen című kiállításával nyílik meg a Ludwig Múzeumban. A fesztivál kiemelt rendezvénye a közép-európai független színházak találkozója, amelyen két magyar társulat (Mozgó Ház Társulás, Krétakör Színház) mellett bolgár és lengyel együttesek is bemutatkoznak.

Ugyancsak a programsorozat része az immár hatodik alkalommal meghirdetett Soros Stúdiószínházi Napok eseménye, amelynek keretében 12 előadást játszanak Budapesten, ízelítőt adva a kísérleti, illetve alternatív színházi produkciókból. A fellépő társulatok között szerepel a Duna Táncműhely, a Közép-Európa Táncszínház, a Bárka Színház, a Katona József Színház, valamint a Stúdió „K”. A színházi programok közül különlegességnek ígérkezik Halász Péter Slic című darabjának ősbemutatója, amelyet 48 órán át folyamatosan játszanak a művészek a Kálvária téren most megnyílt Városi Színházban. A zenei események sorában ugyancsak lesz ősbemutató: Decsényi János XX. századi magyar költők verssoraira írta Búcsú egy tovatűnt évszázadtól című oratóriumát. A rendezvénysorozat gazdag kínálatában szerepel még beszélgető és felolvasóest Literaturexpressz - ĺrók a vonaton címmel, autóbuszos városnézés írók, költők, kritikusok és képzőművészek vezetésével sok más helyszín mellett budapesti börtönökhöz és kocsmákhoz, kortárs néptánc est, elektronikus művészeti kiállítás,valamint animációs fesztivál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?