Budapest és Pozsony éjjel-nappal

A helyzetek és a karakterek olyan izgalmasnak bizonyultak, hogy mostanában már kifejezetten igyekszem nyolc előtt hazaérni. A magyar kereskedelmi tévék egy ideje érezhetően preferálják ezt a műfajt. A szappanoperákkal szemben, ahol (jobb, rosszabb, de mégiscsak) színészekkel dolgozik a stáb, itt amatőrök szerepelnek, akik néha zavarba ejtően hiteles és profi alakítást produkálnak. Hirdetésre jelentkezők közül választották ki a főszereplőket, a válogatás folyamatos, akár most is jelentkezhet bárki, aki ki szeretné próbálni magát. És bizony megemelem a kalapom a castingot vezető szakemberek, valamint az epizódok rendezői előtt. Mert a színészi tehetséget észrevenni nem könnyű, és amatőrökkel dolgozni sem lehet egyszerű. Bár, ki tudja, talán ők kevesebbet hisztiznek, mint azok a sorozatsztárok, akiknek kötelező néznivalóként tudom ajánlani az Éjjel-nappal Budapestet. Mert ahogyan ezek az utcáról becsöppenő emberek átélik a helyzeteket, ahogy nevetni, könnyezni, őrjöngeni, magukba roskadni tudnak, az egészen elképesztő. Az operatőri munka is dícsértetet érdemel. Sok a kézikamerás felvétel, a kameramann fut a szereplők után, a párbeszédek alatt felváltva svenkel rá az arcokra, miközben érezni, hogy a jelenetben résztvevők sosem tudják, mikor vannak premier plánban. A történet pedig szépen, logikusan és következetesen építkezik. A fő helyszín egy hatalmas belvárosi lakás a Margit híd budai hídfőjénél, az éjjel-nappali közért fölött. (Jól beazonosítható, biztos önök közül is sokan villamosoztak már el mellette a „négyeshatossal”.) Joe, a tulaj olyan vidéki fiataloknak adta ki a szobákat, akik próbálják megvetni a lábukat a nagyvárosban, miközben egymással is meggyűlik a bajuk, vagy éppen szerelembe esnek egymással. Tanulják az életet. Például azt, milyen érzés becsapottnak lenni, csalódni a legjobbnak hitt barátban, mindent a nulláról kezdeni, egyik napról a másikra elveszíteni egy munkahelyet. A lakásközösséghez folyamatosan újabb szereplők csapódnak, a számító és ravasz rosszfiú, a bizonytalan szerencsevadász, a szexmániás nagynéni és legújabban a bűnözésből élő motoros banda tagjai, akiknek a karmaiból Joe másodszorra már nehezebben menekül, ha egyáltalán akar. Jelenleg úgy néz ki, hősünk ismét rossz útra tér: bezárta a rosszul menő autójavító műhelyét, és hajlik arra, hogy rossz útra térjen: motorszámokat üssön át és kilométerórákat „buheráljon meg” sok pénzért. Az első hónapban úgy tűnt, a sorozat fő célja Budapest romkocsmáinak és egyéb szórakozóhelyeinek reklámozása. Mostanában azonban egyre több jelenet játszódik zárt térben, ahol csak úgy izzanak az indulatok. Két-három másik lakásba is bepillanthatunk, az egyikben Joe tizenhat éves lánya, az önállósulni vágyó Hanna lakik barátaival, aki szétzúzza Rita és Marci amúgy is labilis kapcsolatát, közvetve pedig az egész kis lakóközösséget. Vannak szívből gyűlölhető karakterek, semleges figurák, naiv álmodozók és állandóan változó jellemek, pont, mint az életben. A dokureality érdekes műfaj. Igaz történet, de nem a valódi szereplőkkel, vagy kitalált történet valósként tálalva. A legnagyobb magyar kereskedelmi tévécsatorna ez utóbbit adaptálta Németországból, ahol egy hasonló sorozat, a Berlin Tag und Nacht komoly sikerszériát produkált. Az alapsztori tehát nem magyar írók műve, de a budapesti producerek abból indultak ki, hogy az alapvető emberi érzések univerzálisak, a fiatalok problémái a legtöbb európai országban hasonlóak. A történetet sikerült a mai magyar viszonyokhoz alakítani, pár finomítást kellett csak eszközölni, például a Regina és Dia között felizzó leszbikus kapcsolat részleteit Berlinben látványosabban lehetett prezentálni, Budapesten burkoltabban. A munkamódszer legfontosabb ismérve, hogy nincsenek hagyományos dialógusok, csak helyzetleírások. A párbeszédek nem kötöttek, azaz nem kész szöveget kell bemagolniuk a szereplőknek, rájuk van bízva, mit mondanak. Ezért a jelenet hossza is a szereplőkre, illetve a rendezőkre van bízva. Érezhetően ügyelnek a csúnya szavak kiiktatására, nincs káromkodás, a leghevesebb dühkitörések is tűrik a nyomdafestéket, azaz a tizenkettes karikát célozta be a stáb. Az Éjjel-nappal Budapest egy friss, fiatalos látkép a társadalom fontos szegmenséről, az útjukat kereső huszonévesekről. A sorozat fogadtatása magáért beszél, dobogós a legnézettebb műsorok között: naponta 1,2 millióan nézik. És aki arra kíváncsi, milyen lehet Pozsony éjjel-nappal, az kapcsoljon a Joj Plus csatornára, ahol már a 100. résznél tart ugyanez a sorozat. A szlovák fiatalok a pozsonyi belváros szívében, a Čumil-szobor tőszomszédságában béreltek lakást, és ugyanazokon a tortúrákon mennek keresztül, mint budapesti „kollégáik”. Kár, hogy a két sorozatot mindkét csatornán egyidőben sugározzák, mert a jelenség egy összehasonlító elemzést is megérne.