Búcsúzunk Pólos Árpádtól

Ez azt jelenti, hogy Pólos Árpádot nagyon sokan szerették. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy nincs olyan kultúrember kis hazánkban, aki ne látta volna őt a színpadon legalább egyszer az elmúlt 38 évben. Hiszen nemcsak a kassai Thália társulatával tájolt rendszeresen. A nyolcvanas évek második felében megzenésített versekkel járta az iskolákat, felesége, Kövesdi Szabó Mária társaságában, a rendszerváltás után pedig saját menedzserirodát alapított: felújították Horváth Lajos egykori Ágacska rendezését, és nagy sikerrel járták vele az országot. 

Talán sokak számára meglepő, hogy Pólos Árpád kamaszként nem dédelgetett színészi álmokat, egészen más pályára készült. A kötelező katonai szolgálat letöltése után könyvtáros-levéltárosként helyezkedett el szülővárosában, Rimaszombatban, ami maga volt a lázadás, hiszen szülei mezőgazdásznak szánták őt. 1982-ben, 25 évesen került a kassai Thália Színházhoz, tulajdonképpen a véletlennek köszönhetően – bár így utólag vizsgálva kétséges, hogy vannak-e véletlenek, vagy az ösztönös tehetség mindenképp utat tör magának. Rimaszombatban a mai napig emlegetik Drobka Géza amatőr színtársulatát, amelynek előadásain a csillárokon is lógtak. Az ő hatására alapított Pólos Árpád színkört szülőhelyén, Feleden, ahová átcsábította egy szerepre a rimaszombatiak egyik „sztárját”, Csordás Jánost. „Jancsi többször is felvételizett a Tháliába, s engem kért meg, hogy asszisztáljak neki az egyik darabbéli párbeszéd előadása során. Megnéztek bennünket, engem felvettek, őt nem. S mit ad isten, pont Tóth László Áldozat című darabjába kellett beugranom, amelyben Csendes László volt Kelemen, én pedig az egyik kőművest játszottam. Az első évben főleg beugrások voltak, de megkaptam Lipitlotty szerepét is a Karnyónéban. Az évad végén viszont elszerződött a társulattól Csendes, és a szerepkörét illetően a rendezők bennem kezdtek el gondolkodni” – mesélte 2007-ben Juhász Dósa János interjújában. Akkoriban indult el a magyar színészképzés a pozsonyi főiskolán, ahová akkor még kizárólag a színház vezetése javasolhatott jelentkezőket. „Be is mentem a kérvénnyel Lengyel Ferenchez, de ő nem támogatta azt, mondván, hogy rám most van szükség és nem négy év múlva. De mivel én akkor töltöttem be a huszonötöt, s ez volt akkor a felvételi korhatár, a színművészeti főiskola elúszott”. 

Azaz már a nyolcvanas években is legalább annyit számítottak a praktikus szempontok egy-egy előadás szereposztásánál, mint a színészi diploma. Pólos Árpádra nem lehetett nem figyelni, vonzotta a tekinteteket, nehéz volt érvényesülni mellette a színpadon. Kezdetben csak kisebb szerepeket bíztak rá a rendezők, ám pár év alatt a társulat jelentős alakjává nőtte ki magát. Drámai szerepei mellett vígjátéki figuráival is belopta magát a nézők szívébe. Egy hazai magyar színésznek még egy magyarországi vidéki színésznél is sokoldalúbbnak kell lennie, azaz nem válogathat, nem dönthet úgy, hogy ő csak avantgárd darabokban játszik elvont figurákat, csak könnyed vígjátékokban, zenés előadásokban lép fel. Mindent el kell játszania, amit rá osztanak. Pólos Árpád volt néma indián a Száll a kakukk fészkében című kultuszdrámában, Tót Lajos Örkény Tótékjában, Henrik tábornok A gyertyák csonkig égnek című Márai-adaptációban, Peachum a Koldusoperában, Stanley A vágy villamosában, Balu A dzsungel könyve című musicalben, a Pillantás a hídról Eddie Carbone-ja, Hippolyt, a lakáj, Pósalaky úr a Légy jó mindhaláligban, pap a Portugálban – hogy csak néhányat említsünk nagy sikerű alakításai közül. Utoljára Noszty Pál országgyűlési képviselő szerepét játszotta A Noszty fiú esete Tóth Marival című előadásban, amelyet a koronavírus-járvány miatt csupán néhány alkalommal láthatott a kassai közönség, tájolni már nem vihették. 

Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója így búcsúzott tőle: „Pólos Árpival egy nagyszerű kollégát veszítettünk el, akit nagy becsben tartott a társulat és a nézőközönség is. Mindig kiállt a színház érdekeiért, és nagyszerűt alkotott színházi szakemberként, színművészként is. Karaktere és orgánuma sok nézőnk emlékezetébe beivódott. Hiányozni fog!”