Brian McFadden egyedül is csúcsra jutott

Ismét új a listavezető a kis- és nagylemez-összesítésen egyaránt. A dalok rangsorának élén Brian McFadden első szólóalbumát beharangozó felvétele, a Real To Me nyitott. A fiatal énekes márciusban vált ki a Westlife nevű ír bandából.

Ismét új a listavezető a kis- és nagylemez-összesítésen egyaránt. A dalok rangsorának élén Brian McFadden első szólóalbumát beharangozó felvétele, a Real To Me nyitott. A fiatal énekes márciusban vált ki a Westlife nevű ír bandából. A brit lapok az elmúlt időszakban többször cikkeztek arról, hogy a szólópályára lépett énekesnek a viszonya a társaival igencsak megromlott a kiválást követően. Brian mind a mai napig cáfolja ezeket a híreket. „Továbbra is jó a kapcsolatunk. Véleményem szerint mindkét fél számára az én kiválásom volt a legjobb megoldás. Emiatt aztán semmiféle haragot nem érzünk egymás iránt. Rivalizálás sincs köztünk. Nem akarok mindenképpen több lemezt eladni, mint a társaim, nem ez a lényeg” – nyilatkozta az újdonsült listavezető.

Most már biztos, Natasha Bedingfield nagy eséllyel pályázik „Az év felfedezettje” címre, debütálása ugyanis felülmúlta a legoptimistább várakozásokat is. These Words című dala két hétig állt a kislemezlista csúcsán, és az elmúlt héten első albuma, az Unwritten is az élen nyitott. Pedig a szakértők jóval nagyobb esélyt adtak a listavezetésre Dizzee Rascal második, Showtime című albumának, amely végül a nyolcadik pozícióba iratkozott fel. Az angol fiatalember tavaly vált széles körben ismertté, miután megkapta a Mercury Music Prize-díjat a Boy In Da Corner című lemezével. Hazájában a The Streets mellett azonnal az angol hip-hop megmentőjeként kezdték el emlegetni, ami azonban túlzás, mivel zenéje nem kizárólag a hip-hopra épül, sokkal inkább érezhetőek benne a garage és a drum and bass stílusjegyei. Második lemeze az eredeti tervek szerint szeptember tizennegyedikén került volna a boltokba, de megjelenését egy héttel előbbre hozták, mivel a dalok felbukkantak az interneten. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?