Bölcs, csendes derűvel nézelődik

„Egy abszolút parancs van: az embert kell ábrázolni.“ Somogyi Tibor felvétele Felelevenítette gyomai gyermekkorát, pályakezdését. Amikor a Színművészeti Akadémiára felvételizett, elfelejtette a verset, amelyet el akart szavalni. Csak a címe jutott eszébe: Ősz. ĺgy aztán nem volt más választása, rögtönzött: „elszavalt” mindent, ami az őszről hirtelen eszébe jutott. Produkciója után Harsányi Zsolt odament hozzá: „Fiam, maga vagy színész lesz, vagy költő. Döntse el, melyik.” A háború befejezése után nagy dilemmát kellett megoldania: két színház is versengett azért, hogy leszerződtesse – végül a legendás Bárdos Artúr irányította Belvárosi Színház mellett döntött. Választása helyességét az is igazolja, hogy fiatal színészként Bárdos „szívügye” lett, nagy odaadással egyengette pályáját. A Belvárosi Színház után a Nemzeti következett, amelyhez hűségesen ragaszkodott évtizedeken keresztül. „Egyéni hozzáállás kell a hűséghez – mondta. – Én mindig úgy kezeltem a színházat, mint a templomot.”

Az est folyamán elhangzott anekdoták egyike a kezdeti nemzetis évekhez kötődik: Shakespeare III. Richárd című darabjának próbáin Kállai Ferenc Richmondként olyan instrukciót kapott a rendezőtől, hogy monológja közben mutasson a nézőtérre, s amikor a gyilkosokról, gazemberekről beszél, állapodjon meg az egyik páholynál. Csak a bemutatón derült ki számára, hogy az ominózus páholyban Rákosi Mátyás ül. „Nem szeretnék színészeket börtönben látni” – jegyezte meg az előadás után a Vezér.

Szerepépítési, -formálási módszeréről a művész azt mondta: „Magamra engedem a szerepet, és mindig várom, hogy jöjjön az Isten.” Felhasználja természetesen azokat a megfigyeléseit is, amelyeket emberekről, jelenségekről, hangulatokról a „fejében lévő felvevőgép” észrevétlenül rögzít, s aztán a kellő pillanatban előhívja. Amikor a páratlan előadás-sorozatot megért Döglött aknák című Csurka-darabra készült (Major Tamással ezerháromszázszor játszották), egy elmegyógyintézetben tett látogatása során gyűjtött megfigyeléseit is felhasználta.

Szóba került természetesen Kállai Ferenc egyik legismertebb alakítása, A tanú Pelikán Józsefe is, amely a legnagyobb népszerűséget hozta meg számára. A művész bevallása szerint Bacsó Péter filmjének forgatásakor még nem sejtette, milyen legendás alakká válik az általa megformált figura, amely révén ugyancsak jó néhány érdekes szituációt élt át. Szombathelyen például ő volt a Pelikán téri Pelikán Szálló első vendége. Pelikán József alakja a művész kerek születésnapjára rendezett „meglepetésünnepségen” is kísértett. Kállai Ferencet – szemét bekötve – ugyanolyan fekete autóval „hurcolták el” előadás után a színházból kollégái, amilyen a filmben látható. Kollégái nagy komolysággal alakították „szerepüket”, s addig nem is voltak hajlandók elárulni semmit, amíg meg nem érkeztek a születésnapi ünnepség helyszínére, a vurstliba, ahol aztán idősebb és fiatalabb pályatársai köszöntötték.

Kállai Ferenc szeretettel idézte fel partnernőit, akikbe rendszeresen beleszerelmesedett. (Ennek kapcsán elárulta: az, hogy házassága ötven esztendeje tart, nem az ő, hanem elsősorban a felesége érdeme.)

Életére, pályájára visszatekintve elmondta: ide-oda dobálta őt a sors, egy dologért azonban hálás, hogy az életét megkímélte. „Most rezonőrként nézelődhetek a világban, és kényelmes, nekem való szerepeket játszhatom, például a Bunkóst a Sok hűhó semmiértben” – jegyezte meg nem kis öniróniával a hetvenhetedik évében járó művész. Jelenleg a Vígszínház Shakespeare-előadásán kívül a Radnóti Színházban a Rokonokban, valamint a Magyar Színházban a Csongor és Tünde Kalmárjaként láthatja őt a közönség.

Igaz, hogy mostanság már sokféle betegség kínozza, a színház azonban mindig gyógyító hatással volt és van a bajaira. Előfordult például vele, hogy harminckilenc fokos lázzal ment be este játszani, és az előadás végén láz nélkül ment haza. „Különös fiziológiai áldás ez a színháztól” – mondta Kállai Ferenc.

Figyelemmel kíséri a fiatal nemzedéket is. „Aggódom a mai fiatal színészek sorsáért – árulta el. – Én társulatpárti vagyok, s úgy érzem, a mai szabadúszó fiatalok nem kapják meg azt a gondoskodást, amire szükségük van. Annyiféle munkát végeznek, hogy egyik szerepre sem tudnak igazán koncentrálni, s ettől silányabb lesz az életük.”

A pályáról, a színészetről így vallott Kállai Ferenc: „Ez a pálya végtelenül egyszerű és ugyanakkor rendkívül komplikált. Nem lehet tanítani, legfeljebb az ízlését lehet valakinek alakítani. Az eltelt évtizedekben sok, különféle »izmuson« átestünk a színházban. Egy abszolút parancs van: az embert kell ábrázolni. Az emberből soha nem szabad kivetkőzni.”