A közel-keleti háborús eszkaláció veszélye miatt tanácskoznak a Fehér Ház nemzetbiztonsági illetékesei és Joe Biden

izraeli-palesztin konfliktus

Nemzetbiztonsági tanácsadóival egyeztet hétfőn a Fehér Házban Joe Biden amerikai elnök a közel-keleti eszkaláció és egy iráni támadás lehetősége miatt – közölte az elnöki hivatal.

A bejelentés szerint a megbeszélésen Joe Biden elnök mellett részt vesz alelnöke, Kamala Harris nem hivatalos elnökjelölt is, aki lemondta kampányprogramjait.

A Fehér Házban összehívott nemzetbiztonsági megbeszélést azután tartják, hogy vasárnap telefonon egyeztetett Lloyd Austin amerikai és Joáv Galant izraeli védelmi miniszter, és az amerikai fél megerősítette támogatását Izrael felé. A két katonai vezető megbeszélésén szó esett az Egyesült Államok katonai erőinek átcsoportosításáról és megerősítéséről a közel-keleti régióban.

A Pentagon még pénteken jelentette be, hogy erősítésként, egy szélesebb regionális háború megelőzésének érdekében vadászrepülőgépekből álló századot vezényel a Közel-Keletre és a régióban tartja egy repülőgép-szállító hajóját.

Ezzel egy időben ugyanakkor az Egyesült Államok arra sürgette az izraeli kormányt, hogy „ragadja meg” a lehetőséget a tűzszünetre a Hamásszal, hogy a konfliktus kiterjedését megelőzze.

Izraeli lapértesülés szerint hétfőn Izraelbe utazott Michael Eric Kurilla, az amerikai Központi Parancsnokság vezetője, hogy személyesen egyeztessen egy iráni támadásra való felkészülésről.

Az Egyesült Államok libanoni nagykövetsége arra biztatta az Izraellel szomszédos államban tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy ha szeretnék elhagyni a régiót, minden kínálkozó lehetőséget ragadjanak meg, és foglaljanak repülőjegyet, mert már számos légitársaság felfüggesztette libanoni járatait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?