<p>Tarlós István megerősítette hétfőn egy rádióinterjúban, hogy Bereményi Gézát nevezi ki a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös igazgatói posztjára.</p>
Bereményi Géza lesz a Thália és a Mikroszkóp igazgatója
"Amennyiben ebből nem lesz nemzetközi, mesterségesen keltett, előfeltételezésektől hemzsegő hisztéria, akkor megerősíthetem, hogy Bereményi Géza lesz ennek a színháznak az igazgatója" - fogalmazott a budapesti főpolgármester egy kérdésre válaszolva az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A Főpolgármesteri Hivatal december 8-án jelentette be, hogy a szakmai bizottság Bereményi pályázatát támogatta, és "várhatóan a főpolgármester is őt nevezi majd ki a két intézmény élére".
Bereményi Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, dalszövegíró, Balázs Béla-díjas filmrendező Kálomista Gáborral, Herczeg Tamással és Csécsi Tamással együtt pályázott a két színház közös vezetésére.
A Bereményi-féle csapaton kívül Harsányi Gábor színész - Dózsa Lászlóval közösen - és Megyeri László, a Thália Színház korábbi igazgatója adott be pályázatot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.