Bemutatták Csáky Pál új drámáját

VERES ISTVÁNVannak alkotások, amelyekben egyszerűen nem lehet csalódni. Közéjük tartozik Csáky Pál új színpadi műve is, melyet csütörtök délután mutattak be Pozsonyban, Boráros Imre rendezésében, a Boráros Imre Színház előadásában, Boráros Imrével a főszerepben.

VERES ISTVÁN

Vannak alkotások, amelyekben egyszerűen nem lehet csalódni. Közéjük tartozik Csáky Pál új színpadi műve is, melyet csütörtök délután mutattak be Pozsonyban, Boráros Imre rendezésében, a Boráros Imre Színház előadásában, Boráros Imrével a főszerepben. A Hit és hűségtől kőkemény történelmi drámát vártunk, amely a 20. század során meghurcolt felvidéki magyarság kizárólagos nézőpontjából tekint vissza könnyes szemmel az 1889– 1989 közötti időszakra, a nemrég Kossuth-díjjal kitüntetett Boráros Imre megindító tolmácsolásában. És pontosan ezt is kaptuk.

Az utóbbi években felütötte a fejét egy gyanús tendencia: a színházi előadásokkal az alkotók igyekeznek megzavarni a közönséget, és fondorlatos dramaturgiai cselekkel próbálják kizökkenteni őket a nézőpontokból, amelyek az adott témában megszokottnak számítanak. A Hit és hűség ebből a szempontból elkényezteti a publikumot. A nézőknek nincs más dolguk (sem választásuk), mint ismét átélni a Trianonnal, a visszacsatolásokkal, a háborús évekkel és a kitelepítésekkel kapcsolatos, jól bejáratott érzéseiket. Nem feledkezve el persze a 60-as évek végéről sem, amikor a rock and roll új gondolatokat hívott elő belőlük, hasonlóan 1989-hez, amikor pedig sokan azt érezték, hogy a szocializmus bukása egy új korszak kezdetét jelenti.

A Hit és hűség kötelező darab mindazok számára, akik szeretnének alaposabb képet kapni Csáky Pál világszemléletének kialakulásáról. A mű eredeti formája epika, része A pacsirta éneke című kisregénynek, amelyet a közeljövőben mutatnak be, tudtuk meg a szerzőtől. „Lényegében saját magam 80-as évekbeli útkeresését, világra nyílását írom le benne, ezért ér véget 89-cel” – magyarázta Csáky. Ez a generáció a hirtelen nyakába szakadt szabadsággal nem tudott mit kezdeni, ezért a múltban igyekezett tájékozódási pontokat találni. A színpadi játék szerkezeti alapját egy ilyen visszatekintés adja: a fiú (Tarics Péter) felmenőit kérdezi az eltelt száz évről, ők pedig (Petrécs Anna és Boráros Imre alakításában) sorra előjönnek, és elmesélik neki, hogyan élte meg a politikai változásokat a család. Közben képek és archív filmfelvételek futnak a falon, megszólal egy-egy korabeli zeneszám. A lazán összefűzött történetek megtörtént családi eseményekből is építkeznek, árulta el Csáky Pál. „Bár tisztelem az elhunyt Ladislav Ballek emlékét, A hentessegédben és egyéb műveiben elég egyoldalúan mutatta be a háború utáni szlovák délt, ezt szerettem volna egy kicsit helyre tenni” – jegyezte meg. A darabban többször elhangzik, hogy a magyarok a 20. század folyamán nem tudtak tanulni saját hibáikból. Ahogy a szerző kérdésünkre elmondta, ez a 21. századra is érvényes. Az előadást megnézve pedig úgy tűnhet, igaz ez azokra a művészekre is, akik nagyon szeretnének újra és újra ugyanúgy elmondani valamit, amit már nagyon sokszor hallottunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?