Bemutatták Csáky Pál új drámáját

VERES ISTVÁN

Vannak alkotások, amelyekben egyszerűen nem lehet csalódni. Közéjük tartozik Csáky Pál új színpadi műve is, melyet csütörtök délután mutattak be Pozsonyban, Boráros Imre rendezésében, a Boráros Imre Színház előadásában, Boráros Imrével a főszerepben. A Hit és hűségtől kőkemény történelmi drámát vártunk, amely a 20. század során meghurcolt felvidéki magyarság kizárólagos nézőpontjából tekint vissza könnyes szemmel az 1889– 1989 közötti időszakra, a nemrég Kossuth-díjjal kitüntetett Boráros Imre megindító tolmácsolásában. És pontosan ezt is kaptuk.

Az utóbbi években felütötte a fejét egy gyanús tendencia: a színházi előadásokkal az alkotók igyekeznek megzavarni a közönséget, és fondorlatos dramaturgiai cselekkel próbálják kizökkenteni őket a nézőpontokból, amelyek az adott témában megszokottnak számítanak. A Hit és hűség ebből a szempontból elkényezteti a publikumot. A nézőknek nincs más dolguk (sem választásuk), mint ismét átélni a Trianonnal, a visszacsatolásokkal, a háborús évekkel és a kitelepítésekkel kapcsolatos, jól bejáratott érzéseiket. Nem feledkezve el persze a 60-as évek végéről sem, amikor a rock and roll új gondolatokat hívott elő belőlük, hasonlóan 1989-hez, amikor pedig sokan azt érezték, hogy a szocializmus bukása egy új korszak kezdetét jelenti.

A Hit és hűség kötelező darab mindazok számára, akik szeretnének alaposabb képet kapni Csáky Pál világszemléletének kialakulásáról. A mű eredeti formája epika, része A pacsirta éneke című kisregénynek, amelyet a közeljövőben mutatnak be, tudtuk meg a szerzőtől. „Lényegében saját magam 80-as évekbeli útkeresését, világra nyílását írom le benne, ezért ér véget 89-cel” – magyarázta Csáky. Ez a generáció a hirtelen nyakába szakadt szabadsággal nem tudott mit kezdeni, ezért a múltban igyekezett tájékozódási pontokat találni. A színpadi játék szerkezeti alapját egy ilyen visszatekintés adja: a fiú (Tarics Péter) felmenőit kérdezi az eltelt száz évről, ők pedig (Petrécs Anna és Boráros Imre alakításában) sorra előjönnek, és elmesélik neki, hogyan élte meg a politikai változásokat a család. Közben képek és archív filmfelvételek futnak a falon, megszólal egy-egy korabeli zeneszám. A lazán összefűzött történetek megtörtént családi eseményekből is építkeznek, árulta el Csáky Pál. „Bár tisztelem az elhunyt Ladislav Ballek emlékét, A hentessegédben és egyéb műveiben elég egyoldalúan mutatta be a háború utáni szlovák délt, ezt szerettem volna egy kicsit helyre tenni” – jegyezte meg. A darabban többször elhangzik, hogy a magyarok a 20. század folyamán nem tudtak tanulni saját hibáikból. Ahogy a szerző kérdésünkre elmondta, ez a 21. századra is érvényes. Az előadást megnézve pedig úgy tűnhet, igaz ez azokra a művészekre is, akik nagyon szeretnének újra és újra ugyanúgy elmondani valamit, amit már nagyon sokszor hallottunk.