Beleegyezett a család, hogy állami tiszteletadással búcsúztassák Karel Gottot

Karel Gott

Beleegyezett a család, hogy állami tiszteletadással búcsúztassák Karel Gott cseh popsztárt, ahogy azt Andrej Babiš miniszterelnök javasolta.

Az énekes özvegye, Ivana Gottova az interneten jelentette be csütörtökön, hogy "alapos megfontolás után" elfogadta a kormány ajánlatát.

Mint közölte, tisztelői október 11-én, pénteken a prágai Zofin-palotában vehetnek búcsút férjétől reggel 8 és este 10 között. Másnap délelőtt Dominik Duka prágai érsek mutat be gyászmisét meghívottak számára a Szt. Vitus székesegyházban.

A kormány felajánlotta azt is, hogy a család beleegyezése estén nemzeti gyásznappá nyilvánítja Karel Gott temetésének napját.

Egyelőre nem tudni, hogy mikor lesz a temetés, sem azt, hogy az valóban nemzeti gyásznap lesz-e.

Az állami tiszteletadással történő temetés nem azonos az államfőknek kijáró állami temetéssel, de ez is a nemzeti lobogó és katonák jelenlétét jelenti.

Állami tiszteletadással legutóbb Otakar Motejl volt ombudsmant és igazságügy-minisztert búcsúztatták 2010-ben. A kormány felajánlott hasonló megtiszteltetést 2000-ben Emil Zatopek atlétának, 2016-ban pedig Vera Caslavska tornásznőnek is, de a család mindkét esetben elutasította az ajánlatot.

A 80 éves Karel Gott családja körében, álmában hunyt el kedd éjszaka prágai otthonában. A sztár szeptember közepén jelentette be, hogy akut leukémiában szenved, 2016 óta küzdött súlyos betegségekkel.

Gott volt a leghíresebb cseh popénekes, csaknem 300 lemezt adott ki, több tízmillió példányt adtak el belőlük a világon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?