Beijing – Bejing – Pei-csing – Peking...

Néhány évvel ezelőtt már írtam a kínai nevek és szavak átírásával kapcsolatos problémákról, akkor az apropót az adta, hogy egy lapunk beijingi kutatók eredményeiről számolt be. Néhány nappal ezelőtt megint felbukkant ez a tulajdonnév, mégpedig Bejing formában. Egy medvét ábrázoló kép alatt az alábbi szöveg volt olvasható: „A bejingi állatkertben tegnap még az állatok is szenvedtek a nagy hőségtől, ez a medve is tikkadva issza a művízesés vizét. Bejingben tegnap 42 fokot mértek árnyékban, mindenki menekült a légkondicionálóval felszerelt épületekbe.”

Amint annak idején rámutattam, Beijinget mi a Peking név alatt ismerjük, s a Beijing, Bejing, valamint a Pei-csing szó is a kínai főváros megnevezésére szolgál. Honnan ered ez a nagyfokú változatosság? A válasz a kínai nyelv és írás jellegzetességeiben keresendő. A kínai ún. egytagú-elszigetelő nyelv: legkisebb jelentéshordozó egysége a szótag. A kínai írás az európai betűírásoktól eltérően írásjegyekből áll, amelyekhez egy-egy szótag tartozik. Az adott szótagot (írásjegyet) azonban régiónként másképp ejtik; bár a kínai nyelv variánsait hagyományosan nyelvjárásoknak tekintik, ezek olyan mértékben térnek el egymástól, mint például az újlatin nyelvek csoportjában az olasz a spanyoltól vagy a franciától. A köznyelvi változat az ún. putunghua („mandarin kínaiként” is ismert) a pekingi kiejtésen alapul. A Kínával kapcsolatban álló európaiak már régóta próbálták a saját nyelvük betűivel leírni a kínai írásjegyeket, így a latin betűs átírásra is számos rendszert dolgoztak ki. Maguk a kínaiak 1958-ban egy 58 jelből álló, latin alapú írásrendszert fejlesztettek ki, 1979 óta a Kínában megjelenő idegen nyelvű kiadványokban kötelezően ez használatos. Ez az írás saját átírásában pinyinként ismert, a magyar átírásban pinjin, illetve p’in jin formájú. A magyarban ugyanis megkülönböztetünk egyrészt egy ún. népszerű, egyszerűsített és egy tudományos átírást, ez utóbbi például a hehezetes betűket aposztróffal jelöli. Hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, néhány tulajdonnév esetében az Európa többi országában is használatos, a magyar átírási szabályoktól eltérő alak honosodott meg: ilyen például Peking (szabályos magyar átírásban: Pei-csing) és Nanking (szabályosan: Nancsing) városok neve. Ami a kínai főváros nevét illeti, Európában inkább a hagyományos forma használatos, így a szlovákban, a németben, a finnben, a spanyolban stb. is a Peking, a franciában a Pékin, de mellettük egyre gyakoribb a hivatalos kínai átírású Beijing. Ez utóbbi terjedését az is elősegíti, hogy az angolban is így írják a kínai főváros nevét.

Az átírási nehézségek miatt a magyarban külön kiadvány foglalkozik ezzel a kérdéssel: A kínai nevek és szavak magyar átírása (Akadémiai Kiadó, 1993). Ebben egyrészt rövid áttekintés olvasható az egyes átírási rendszerekről, majd több mint négyszáz kínai szótag többféle (pinjin, nemzetközi fonetikai, magyar népszerű és tudományos, angol, francia, német, orosz) átírását közlik a szerzők. Nem szakemberek számára elegendő tájékoztatást nyújt az Osiris Kiadónál tavaly megjelent Helyesírás című kiadvány, amely az Átírás idegen írásrendszerű nyelvekből című fejezetben tárgyalja ezt a kérdést, bemutatva a pinyin (magyar átírásban pinjin), a magyar népszerű és a magyar tudományos átírás különbségeit, valamint felsorolja azokat a szavakat is, amelyeket az átírási szabályoktól eltérően, azaz hagyományos alakban használunk. A már említett Peking és Nanking mellett ide tartoznak még ezek a közismert tulajdonnevek is: Csang Kaj-sek, Honkong, Kanton, Mao Ce-tung, Jangce-kiang.