„Befejezés nélkül”

Tíz éve, 1996. március 13-án halt meg Krzysztof Kieslowski lengyel filmrendező, forgatókönyvíró. 1941. június 27-én született Varsóban, apja építészmérnök, anyja irodai alkalmazott volt. Kétszer is sikertelenül próbált meg bejutni a lódzi filmművészeti főiskolára, ahonnan Roman Polanski és Andrzej Wajda karrierje is elindult. Harmadszorra felvették, 1968-as végzése után dokumentumfilmes lett, avatott kézzel ábrázolta a 60-as, 70-es évek lengyel valóságát.

Nemzetközileg ismertté 1979-es Amatőr című játékfilmje tette, amelyért megkapta a moszkvai filmfesztivál nagydíját.

1981-ben kezdte forgatni Véletlen című filmjét, de a szükségállapot bevezetése miatt csak 1984-ben tudta befejezni. A film a „morális nyugtalanság” korszakának terméke – ez a filmművészeti irányzat a 70-es évek közepétől a 80-as évek elejéig létezett Lengyelországban, s főként a társadalmi helyzetből adódó erkölcsi problémákkal foglalkozott. Mivel Kieslowski a Szolidaritás létrejötte idején a lengyel filmszövetség alelnöke volt, rendezői munkája csaknem ellehetetlenült. 1984-ben még elkészíthette Befejezés nélkül című filmjét, amely a halál utáni élet kérdését boncolta, majd a kényszerű hallgatás évei alatt Berlinben, Helsinkiben és Svájcban oktatott.

Forgatókönyvíró-társa, Krzysztof Piesiewicz adta számára az ötletet, hogy a lengyel valóságból kiindulva megfilmesítse a bibliai Tízparancsolatot. A szeretet, a halál és az abszolútum egyetemes kérdéseit feszegető tévésorozat két részéből készített mozifilmekkel berobbant a nemzetközi köztudatba.

Az 1991-ben készült Veronika kettős élete különös történetet dolgoz fel: a két Veronika egy napon születik, külső megjelenésre azonosak, életútjuk is sokban hasonlít, de egyikük Franciaországban, másikuk Lengyelországban látja meg a napvilágot, s a lengyel meghal abban a szívbetegségben, amelyben a francia is szenved, ám ő életben marad.

A kilencvenes években forgatta Három szín című trilógiáját. A címek a francia trikolór színeire rímelnek, s azokban a szabadság-egyenlőség-testvériség eszméinek nyomát kutatta, egyre mélyebbre merülve az emberi lélek útvesztőiben. A Kék 1993-ban megkapta a velencei filmfesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt. A Fehérért 1994-ben a legjobb rendezésért járó Ezüst Medve díjat kapta. A legnagyobb sikert a befejező rész, a Piros aratta, meghozta számára az Oscar-jelölést.

Utolsó éveiben visszaköltözött Lengyelországba, s bár megfogadta, hogy többé nem teszi be a lábát moziba, mégis új trilógia forgatását tervezte Mennyország, Tisztítótűz, Pokol címmel. Már hozzáfogott a forgatókönyvek gondolati vázlataihoz, de tovább nem jutott. Szívbántalmai miatt kórházba került, a műtőasztalon vitte el egy szívroham.