„Bebábozódás” a Tháliában

Egy mozgalmas jelenet az előadásbólA szerző felvételeErre most Badin Ádám, a Meseszínház megalapítója és fő mozgatója új köntösben vitte színre Gyüre Lajos egyszer már bemutatott mesejátékát, a Rózsa és Ibolyát. Az eredményen maga a szerző is elcsodálkozott, főleg miután olvasta a rendező nyilatkozatát, miszerint Badin „átdolgozta” a szöveget. Nos, az átdolgozás valójában húzást jelent, amit a színpadon hallunk, az végig Gyüre Lajos szövege, kivéve a legelején elhangzó Arany János-verssorokat az azonos című mesebeszélyből, illetve az Ág Tibor által válogatott és betanított népdalokat. A húzás azonban szintén művészet, ezt az eredeti darab elolvasása után merem állítani. A rendező ugyanis azokat a részeket iktatta ki, amelyek szerinte a mese lineáris vonalvezetését zavarták, illetve amelyek nem valók gyerekközönség elé. Lássuk be, rázós kezdet lett volna a pórul járt kérők levágott fejeinek látványa rózsafákra tűzve, vagy az a jelenet, amikor a gonosz királyné megkörnyékezi mostohalánya szerelmét. Egykoron a mese nem gyerekműfaj volt, hanem a szegény emberek esti szórakozása. Az évszázadok alatt tökéletesre csiszolódott történetek gyermek-verziója csak később alakult ki, úgy, hogy az eredetiből kiiktatták a véres vagy pikáns részeket. Valahogy így járt el Badin Ádám is.

Rózsa királyfi (Manases István) a darab alapjául szolgáló népmesében sokkal teszetoszább, mint a Thália színpadán, itt ugyanis nem tér nyugovóra, hanem segít a manóknak az irreálisan nehéz feladatok elvégzésében. A harmadik próba során pedig tényleg ő maga irányítja a történéseket, bár igénybe veszi Ibolya segítségét. Ibolya szerepében felváltva láthatunk két kassai konzervatoristát, Pék Veronikát és Šenkovič Petrát. Talán ez utóbbi meggyőzőbb, tündéribb királylány, szerelmesebben tud nézni, szebben tud beszélni. A papucsférj Plútó király szerepében látható Jakubecz László a felnőtteket is képes szórakoztatni, ahogy időnként „helyi érzéstelenítésképp” húz egyet a nyakában lógó flaskóból. A hárpia feleséget és gonosz boszorkányt alakító Nagy Kornélia, a társulat új tagja „jó vétel” volt, mert kiválóan ért a gyerekek nyelvén, és arcjátéka néha tényleg félelmetes. A mellékszereplők közül a kertészt alakító Flórián Róbert Szabolcs emelkedik ki, ő is igazi mesejáték-figurát formál meg, és nem mellékesen remekül bábozik. És most jönnek a manók, Milo Jaroš „teremtményei”, akiket az elején kerti törpékként emlegetnek, és akikről kiderül, hogy Ibolyának engedelmeskedve segítik Rózsa királyfit a próbák abszolválásában, így állva bosszút a gonosz királynén. A gyerekek számára egyáltalán nem zavaró, hogy jobb híján ugyanazok a színészek mozgatják a bábokat, akik a királynét, a kertészt vagy a királyt játsszák. Mert a gyerekek képzelőereje határtalan. Számukra a király palást nélkül is király, a vászondarab kölestábla, a kék selyem pedig tó, nem beszélve az egyetlen bot segítségével megformált vadkacsáról, amely igazi képzőművészeti remeklés.

Ezzel a mesével a Thália bárhol sikert arathat, beleértve Magyarországot is. Külön öröm, hogy az előadásban nyoma sincs annak a demonstratív népiességnek, amely a legjobb mesét is agyon tudja nyomni. A közönség komplex történetet kap, amelyben békésen megférnek egymás mellett a kerti törpék, a manók, a varázslói képességekkel megáldott szereplők és a hús-vér emberek. Mivel az eredeti két felvonást egybeolvasztotta a rendező, a legkisebbek számára sem megterhelő az előadás, az Ág Tibor által válogatott népdalok pedig még sokáig ott csengenek az ember fülében. Remélem, nem ez volt a Thália Színház első és utolsó bábszínházi elemeket tartalmazó produkciója. Az életre keltett bábok ugyanis jól megmozgatják a kicsik fantáziáját. Főleg, ha odahaza ki is festhetik őket a műsorfüzetként funkcionáló kifestőben.