Bandor Éva könyvespolca

Mit, mikor, hol, mennyit? Papíron vagy elektronikusan? Egyáltalán: mekkora teretek van olvasni?Abból a szempontból régi vágású család vagyunk, hogy én is, a párom is, Fanni lányunk is a kézbe fogható könyvet szereti. Gábor az egyik karácsonyra e-köny-olvasót kapott, az volt a kérése, így olvasunk elektronikusan is, de nem az igazi. Nekem például kifejezetten kell a fizikai kontaktus a könyvvel, a papírral, a betűkkel. A párom általában egyszerre 3-4 könyvet is kéznél tart, vagyis képes több dolgot párhuzamosan olvasni: ami foglalkoztatja, amit éppen átvesz a gimnáziumban a gyerekekkel. Ő este vagy hajnalban olvas. Én pedig vagy délelőtt, amikor a többiek már elmentek az iskolába, de még van egy kis szabad időm, vagy este, ha nem vagyok hullafáradt. És tudok olvasni buszon, vonaton is. Egyébként mindenevők vagyunk – ahogy a könyvespolcunk is mutatja. A családból, gyerekkorodból hoztad magaddal az igényt a könyvekre?Részben igen, aztán ez az igény a felnőtt életemben is tovább alakult. Gyerekként mindig kaptunk könyvet ajándékba – főleg az apai nagyszüleim tartották ezt fontosnak. Emlékszem arra is, hogy anyám esténként leült, és felolvasott nekünk a Minden napra egy meséből. És az az érzés is megvan, hogy arra vágytam, bár lennének hosszabbak a mesék, tartanának tovább. Azt gondolom, az olvasási igényem megalapozása valahol itt, a mesékkel kezdődött. A saját gyerekemen ugyanezt látom: a mai napig felolvasok neki, ha szabad az estém. Amikor már saját magam is választottam, vettem könyveket, nagyon meghatározó volt a pöttyös és a csíkos sorozat. Ezeket félretettem, és most, hogy a lányom már kilencéves, önállóan is olvas, lassan előkerülnek. Érdekes, hogy A két Lottit nagyon szerettem, és most ő is ugyanúgy állt a könyvhöz, mint én annak idején: kezébe vette és nem tudta letenni. Van, ami ma is ugyanolyan jó irodalom, ugyanolyan erős anyag, mint az én gyerekkoromban. Lassan majd elővesszük a Tündér Lalát, A kis herceget, a párom pedig a Winnetou-könyveket és a Verne Gyulákat vette tervbe.  [[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"279206","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"1280","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"1919"}}]] Vannak olyan szerzők, akiknek tartósan fontos helyük van a polcodon? Akik hosszabb távon is meghatározó élményt jelentettek?Tinédzserkorom után nagyon meghatározó volt a Szerb Antallal való találkozásom, természetesen az Utas és holdvilág. Azóta is kísér: azóta vagyok Olaszország szerelmese. Sokat járunk Olaszországba, és ez volt az első lökés. Hamvas Béla szintén meghatározó: A babérligetkönyv – ahogy mondjuk Márai Füveskönyve is – akkor segített, amikor lelkileg nem voltam olyan jól. Nagyon fontos volt a Hermann Hessével való találkozásom, ha kedvenc kötetet kellene mondanom, akkor Az üveggyöngyjáték vagy a Narziss és Goldmund lenne. Vagy A pusztai farkas, vagy a Gyermeklélek… Rendkívül közel érzem magamhoz a világát: ő is művészember volt, rendkívül sokat kínozta önmagát, folyamatosan kérdéseket tett fel magával és a művészettel kapcsolatban, megkérdőjelezte, hogy az, amit csinál, jó-e vajon… és ez mind benne van a könyveiben. Nagyon szeretem benne, hogy bármiről szól is az adott regény vagy elbeszélés, nem húz le, nem taszít bele a mély depresszióba, mint mondjuk Hajnóczy vagy Dosztojevszkij, hanem valamilyen módon felemel. Félreértés ne essék, Hajnóczyt és Dosztojevszkijt is nagyra tartom, olvasom, de nem bármikor. Egy Hesse-novella viszont mindig élmény. Sok szerző úgy vezeti be az olvasót a hősei problémáiba, hogy magadon is ott érzed a bilincset, és nem tudsz szabadulni. Hesse viszont számomra mindig ad egy kulcsot, hogy ezt az életet mégiscsak lehet valamilyen módon élni.  Per pillanat mit olvasol?Mostanában mindig ott van az ágyam mellett Gideon Greiftől a Könnyek nélkül sírtunk – ebből forgatta Nemes Jeles László a Saul fiát. Auschwitzi, birkenaui sonderkommandósok vallomásai. Sosem teszem el. Nem viszem magammal útra, mert ott nem tudnám olvasni, csak ha egyedül vagyok és nyugalom van. Olyankor fellapozok egy-egy fejezetet. Ezt a könyvet nem lehet az elejétől a végéig egy nekifutásra elolvasni, tele van brutális dolgokkal. Emberek vallanak arról, hogyan nézed végig a saját néped kipusztítását, hogyan küldesz a halálba – asszisztálva ehhez – naponta 1200 embert, legyen az nő, gyerek vagy férfi… Arról, miként lehet ebből úgy kijönni, hogy te megúszod, túléled, és élned kell ezekkel a tapasztalatokkal. És azt mutatja ez a sok-sok vallomás, pontosabban beszélgetés, hogy mindent meg lehet szokni. Ez pedig borzasztó. De ha túl akarod élni, ha ott a gondolat a fejedben, hogy nem akarok itt meghalni, akkor elkezdesz valahogy másképp működni. Úgy, ahogy Kertész Imre is megírta a Sorstalanságban. Egyébként mindig is foglalkoztatott ez a téma, a második világháború. Valószínűleg a kéméndi nagyszüleim történetei miatt. Hála istennek, tőlünk senkit nem vittek el, még a kitelepítést is megúsztuk. De sokat meséltek azokról az évekről, engem pedig érdekelni kezdett, mi is volt a helyzet. Mert az, hogy mi is volt az igazság, az nem biztos, hogy megtudható. Régen a mi falunkban is éltek zsidók, és gyerekként számomra ez egy különös, felfoghatatlan történet volt: nem értettem, miért vitték el őket, miért gyűjtötték be a házaikból a porcelánokat… Maga a zsidóság kultúrája, élete is foglalkoztat, valamikor húszéves korom körül ezért kezdtem el falni Isaac Bashevis Singer könyveit. [[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"279207","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"1280","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"1920"}}]] Ha „oldásra” vágysz, könnyebb ol­vasmányt keresel, mihez nyúlsz?Hrabal bármikor jöhet. Vagy mondjuk Kundera humorát is nagyon szeretem, például a Nevetséges szerelmeket. A képregényekre nemrég parkoltam rá – a párom nagy gyűjtő. Persze, igazság szerint ezek sem okvetlenül könnyed olvasmányok. Art Spiegelman Maus című képregénye közel sem vicces, de nagyon jól meg van rajzolva. Vagy például a Walking Dead sem csak arról szól, hogy a zombik gyilkolják egymást, hanem van egy átgondolt filozófiája és pszichológiája. Kikapcsolódásként mostanában ezeket szoktam olvasni. Hogy állsz a kortársakkal? Van ezen a téren „személyes felfedezésed”?Általában a párom figyeli az újdonságokat, ő ajánl nekem is könyveket. Borbély Szilárd Nincstelenek című regénye fontos találkozás volt. Színésznőként olvasva az járt a fejemben, mennyire zseniális női alakot fogalmaz meg, és továbbgondolva filmre, nagyon nagy lehetőség lenne bárki számára. Természetesen a könyv is megrendítő és felkavaró. Most, hogy a SZER+ELEM+EZ? című verses műsorunkra készültünk Olasz Istvánnal, több kortárs verset olvastunk, és rácsodálkoztam, micsoda költőink vannak: Tóth Kriszta, Lackfi János, Varró Dani… Beválogattunk az összeállításba egy költeményt Závada Pétertől: Vers a szerelemről és a matematikáról. Ha többször mondogatod a szöveget, egy idő után nagyon is érdekelni kezd, hogy ki ez a fiú és miről beszél. Két kötete jelent meg eddig, az Ahol megszakadt és a MÉSZ, amelyben az anyja halálát dolgozta fel. Ő most egy kisebb felfedezés számomra.