Backstreet Boys: visszatérés

Egy amerikai televíziós műsorban a kilencvenes évek talán legsikeresebb fiúbandájának egyik tagja, Howie Donough bejelentette, hogy jövőre új nagylemezzel jelentkeznek.

Egy amerikai televíziós műsorban a kilencvenes évek talán legsikeresebb fiúbandájának egyik tagja, Howie Donough bejelentette, hogy jövőre új nagylemezzel jelentkeznek. Az eredeti tervek szerint már az idén a boltokba került volna az album, de csak 2004 első felében vehetik majd a kezükbe a rajongók a várva várt korongot. Három év telt el a fiúk legutóbbi stúdiólemezének megjelenése óta. Howie szerint a kiadójukkal való konfliktus hátráltatta leginkább a munkát, a tagok közti nézeteltérésekről azonban – amelyek szintén napvilágra kerültek – nem ejtett szót. „Úgy éreztük, hogy nem kapunk elég támogatást a lemezcégünktől. Ugyan továbbra is akadnak nyitott kérdések, ám annyi idő eltelt már az utolsó albumunk óta, hogy úgy döntöttünk, nem várhatunk tovább” – nyilatkozta. A lemez címéről és a fiúk esetleges stílusváltásáról egyelőre semmit sem lehet tudni. (z,p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?