Az utolsó hangos sztár

Megmondom őszintén, a magyar könnyűzenéről az elmúlt egy évtizedben alig hallottam jót. Jómagam viszont csak részben osztom a negatív véleményeket. Ha ócsárolunk, akkor ne csak a magyarországi helyzetre vonatkoztassunk! A magyar popzene ugyanis egy önmagát ismétlő, ellaposodott, elanyagiasodott világpiac része. Manapság bárkiből lehet sztár! Pontosabban én csak kevés embert tartok sztárnak, így inkább úgy fogalmaznék, hogy ideig-óráig bárkiből ismert előadó válhat. Már bocsánat, de a zenevilág ott tart, hogy ma rábukkanunk egy valamiért érdekes hajléktalanra, holnap slágerlistát vezet. Óriási a túlkínálat, s azáltal, hogy az ismertté válás, a listavezetés egyre több ember számára válik elérhetővé, megszűnt a rajongás, az előadók körüli hisztéria. Kinyílik a bicska a zsebemben, amikor fiatal magyarországi és hazai, önmagukat sztároknak tartott lányok, fiúk arról beszélnek, hogy az ő rajongóik… Másrészt rettenetesen sajnálom őket, mert nincsenek tisztában a rajongók és a rajongás jelentésével. Erről a hetvenes-nyolcvanas évek valódi sztárjai tudnának beszélni. A minap az egyik diszkóban egy magyar „sztárcsapat“ hakniját voltam kénytelen végignézni, és döbbenten tapasztaltam, hogy senki nem rohant oda hozzájuk a megérkezésüket követően. A fellépés után talán tizenöten kértek aláírást a háromszázból, egy dedikált belépőjegyre rá is léptem, amikor távoztam. Eldobták, ott hevert a bejáratnál, és senki sem vette fel. Mert nincs értéke! Szóval az előadók manapság lehetnek kedveltek, akár rendkívül népszerűek is, de a rajongás, mint olyan, már egy ideje nem létezik.

Vagyis létezik! Itt-ott. Még Magyarországon is! Van egy előadó, aki kilóg a sorból. Az egyetlen sztár az aktív zenészek között. Ő Ákos. Az utolsó magyar sztár, egy profi előadóművész, akinek öltözködési szokásait, hajviseletét még ma is rajongók százai utánozzák, és ha dedikál, le kell zárni az utcát, akkora a tömeg. Nemcsak zenész, hanem kiváló üzletember, ismeri a szakma csínját-bínját, zenei birodalmat épített maga köré, a legjobb szakemberekkel dolgozik. A kilencvenes évek első felében egy ma már nem létező magyarországi folyóirat hónapokon keresztül próbálta őt lejáratni, mert – ha jól emlékszem – nem állt szóba a firkászukkal. Igen, a sztár, ha kell, legyen megközelíthetetlen, nem kell neki úton-útfélen rendelkezésre állnia, főleg ha valahol leszólítják, minden előzetes egyeztetés nélkül. Évek óta egy olyan stabil rajongótábora van, mint senkinek a magyar popzenében. Neki valóban rajongói vannak! Akik vele tartanak jóban-rosszban, bár ez utóbbiból alig akad, éppen a hűséges rajongóknak köszönhetően. Ismerősöm, Andrea saját bevallása szerint tizenhét évesen „véletlenül“ hallgatta meg a Bonanza Banzai első kazettáját, azóta fanatikus rajongó. Ma már harmincon is túl van, régen nem tud lépést tartani a könnyűzenével, talán nem is akar, de mindig az elsők között veszi meg Ákos kazettáját. Pedig anyagi gondjai vannak, egydül neveli két gyermekét, a hanghordozókra azonban mindig futja, s még arra is, hogy a nagyobb koncerteken élőben lássa kedvencét. Neki Ákos és zenéje a minden. A múlt, a jelen, a jövő. Szerintem ez a rajongás.

Ákos „Az utolsó hangos dal“ nevű turnéjának keretében október másodikán Érsekújvárott lép fel. A koncert részleteiről a jövő heti ZeneZónában olvashattok, és felelevenítjük a zenész pályafutását is! (péjé)