Az írók és olvasók ünnepe

A 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál azért is szimpatikusabb (számomra) a júniusi Ünnepi Könyvhétnél, mert fedett helyszínen zajlik, így az ember idegeit nem tépázzák a szeszélyes időjárás naponta új meglepetéssel szolgáló ingadozásai. 

Míg utóbbi (hivatalosan) a magyar szerzőkre, előbbi a világirodalomra fókuszál, minden évben van díszvendég ország, illetve egy díszvendég író. Idén a kettő egybeesett, Norvégia, illetve a norvégok világsztárja, Karl Ove Knausgard kapott fokozott figyelmet, aki úgy olvas fel dallamos anyanyelvén, hogy közben ringatózik saját szövegének ritmusára. Felejthetetlen látvány volt számomra, és a mintegy háromszáz magyar rajongó is meglepett, akik tűzön-vízen át akartak eljutni kedvencük felolvasására, mint valami rocksztár koncertjére. A közönségtalálkozó előtt elcsíptem egy sokatmondó pillanatot: egy fotós felfedezte az oldalt szerényen várakozó főszereplőt, és jelezte neki, hogy készítene egy portrét róla. Karl Ove Knausgard barátságosan bólintott, majd azonnal produkálta azt a bizonyos szigorú nézést, amely minden róla készül fotón látható. 

Kétméteres norvég írók ide vagy oda, azért Bodor Ádám volt az idei könyvfesztivál egyik nagy sztárja. Sehol címmel jelent meg elbeszéléskötete a Magvetőnél, és a hét szövegből öt olyannyira összekapcsolódik, hogy akár egy új regény alapját is képezhetné – de Bodor nem elemzi ilyen aprólékossággal saját prózatechnikáját, ezt az örömet meghagyja a szakállas, szemüveges irodalomtudósoknak. Tömegjelenetek tanúja voltam a rákbetegségből felépült Grecsó Krisztián dedikálásán – tőle sokan puszit is kértek az aláírás és a közös fotó mellé. Spiró György felolvasásán is legalább annyian ültek a teremben, mint a norvég díszvendég jelenésén. Spiró – rá egyáltalán nem jellemző módon – humoreszkeket gyűjtött kötetbe Egyéni javaslat címmel, a jogi blikkfanyelvet parodizáló nyelvezet és keserű irónia jellemzi ezeket a témájukban swifti, örkényi, sőt orwelli szövegeket. Böszörményi Gyula, a kis- és nagykamaszok kedvence pedig évről évre kilométeres sorokat csinál. Szombaton 13 órától 15 óráig dedikált, én fél háromkor léptem oda a sor végére, hogy megkérdezzem a srácoktól, mit szeretnek legjobban a könyveiben. Letehetetlen olvasmányok, izgalmas történetfűzés, hihető, hús-vér alakok, akik mégis valamiféle mesevilágból valók. A lényeget összefoglaló két lány másfél órája állt sorban, de elmondták, hogy tavalyelőtt kétszer ennyi időbe telt megszerezniük az áhított dedikációt kedvencüktől. 

A Millenárison az a jó, hogy az ember reggel leteszi a kabátját a ruhatárban, és egész nap rövid ujjú pólóban csatangolhat a felnőtt-, illetve a gyerekpavilonban, vagy válogathat a könyvbemutatók között, függetlenül a trópusi és a sarkvidéki levegő gyors változásaitól. Eközben a pénztárcája is kímélő üzemmódba kerül: a legtöbb kiadó ilyenkor négy napon át 20 százalékos kedvezménnyel csalogatja a vásárlókat a friss portékához. De akár már 500 forintért is hozzá lehet jutni színvonalas szépirodalomhoz, ha az ember jól szétnéz. 
A pestiek zöme azonban nem böngészési céllal érkezik (Budára), hanem fura módon elsősorban a dedikálásokért. Egészen hihetetlen és zavarba ejtő számomra, hogy sokan képesek órákon át sorban állni, csak azért, hogy kedvenc írójuk aláírását, és a „Zsófinak szeretettel”-dedikációt megszerezzék. Sosem értettem igazán ezt a szenvedélyt, pedig irodalmárokkal és olvasókkal is elég sokat beszélgettem róla. A sztáríró elé lépve, ott és akkor, egy-két percben nincs idő csevegésre, ismerkedésre – pedig a legtöbb szerző nyilván szívesen beszélgetne hosszabban is a kötetét megvásárlókkal. Többször odaálltam hallgatózni: általában csak annyi hangzott el, hogy imádom a könyveit, mester, és hogy köszönöm szépen, milyen névre lesz. Idén fültanúja voltam annak is, amikor egy Kossuthdíjas író az odacipelt öt kötetre pillantva kijelentette, hogy csak kettőt tud most dedikálni. De számos olyan író is ült az asztalkáknál, aki a rokonságot és a baráti kört mozgósította, hogy érzékelhető legyen az érdeklődés. Velük együtt lett a programok száma hivatalosan kétszáz – minden egyes dedikálást beszámítottak a szervezők. 

Péterfy Gergely, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója 60 ezren túli látogatottságot tippelt, és külön kiemelte a fiatalok üdítő jelenlétét, akik igenis, szeretnek olvasni – amennyiben számukra izgalmas könyveket találnak a kiadók kínálatában.