Az „igazi” bemutató

Pozsony |

<p>Hajdu Szabolcs Délibábja Mirage címmel kerül a hazai artmozihálózatba. A magyar&ndash;szlovák koprodukcióban készült filmet pénteken mutatták be Pozsonyban, a Febiofest nyitófilmjeként, a rendező, a producerek és a főszereplő részvételével.</p>

A bundabotrány miatt bujkálni kényszerülő afrikai focistát az az Isaach De Bankolé alakítja, akit a legtöbben Jim Jarmusch Éjszaka a földön című filmjének párizsi taxisofőrjeként ismertek meg, és aki eddig több mint 50 filmben játszott. A magyar pusztán forgatott film sajátos neo-western. Egy világtól elzárt tanyán játszódik, ahol román gazfickók modern kori rabszolgatelepet működtetnek. A Délibáb világpremierje tavaly szeptemberben volt a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, azóta legalább húsz szemlén vetítették. Hajdu Szabolcs viszont a pozsonyit tartja az igazi bemutatónak. A tegnapi sajtótájékoztatón a rendező kijelentette, hogy a pozsonyi MPhilms segítsége nélkül a Délibáb nem jöhetett volna létre. Hajdu Szabolcs fejében ugyanis már 2007-ben megszületett a filmterv, a forgatókönyv 2008- ban készült el, ezután viszont hároméves huzavona kezdődött a támogatás körül. Miután Prikler Mátyás cége, a MPhilms sikeresen pályázott a Szlovák Filmalapnál a koprodukcióra, a magyar fél már nem tehette meg, hogy ne támogassa a filmet. A Délibábban nyolc szlovákiai színész kapott epizódszerepet (Mokos Attila, Fabó Tibor, Benkő Géza, Olasz István, Nagy László, Dráfi Mátyás, Vörös Lajos, valamint a Kutyám, Killerből ismert Adam Mihál). Rajtuk kívül román színészek, továbbá magyar amatőr szereplők játszanak a filmben. A színészválogatásról Prikler Mátyás társproducer lapunkak elmondta, hogy a „casting-video” az általa rendezett Köszönöm, jól! című film volt. Az abban szereplő hazai magyar színészek közül többen is bekerültek a Délibábba. A film összköltségvetésének tíz százaléka szlovákiai forrásból származik.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?