Az erőmű ismét beindult

A Kraftwerk elektronikus zenére gyakorolt elementáris hatása megkérdőjelezhetetlen, talán legérzékletesebben a dalait átdolgozó előadók sokszínű palettájával érzékeltethetjük, amely a latintól (Senor Coconut) a punkon (Big Black, Siouxsie & The Banshees), a szinti-popon (OMD), az indie-popon (The Cardigans, The Divine Comedy), a rockon (Simple Minds), az indusztriálon (Laibach) át a zajzenéig (Melt Banana), az avantgárdig (Terre Thaemlitz) és a kortárs zenéig (Balanescu Quartet) terjed. A Kraftwerk jelentőségével az is tisztában van, aki elveti a géphangokat. Nevét mindenki ismeri, még azok is, akik nem hallottak tőle semmit. Ez utóbbi csoport valószínűleg az ifjú zenehallgatók táborának igen tekintélyes részét teszi ki, tekintve, hogy a zenekar több mint másfél évtizede nem jelentkezett új hangzóanyaggal.

A Kraftwerk a krautrock gyűjtőnév alá vett kísérletező német rockzenekarok közül vált ki a hatvanas évek legvégén. Az alapítók, a düsseldorfi konzervatórium két növendéke, Florian Schneider és Ralf Hütter egy Stockhausen-koncerten döntöttek úgy, hogy együtt fognak zenélni. Első próbálkozásuk az Organisation nevű formáció volt, amelynek emlékét mindössze egy album őrzi. Második nekifutásuk, a Kraftwerk (Erőmű) 1971-ben kezdte meg a működését. Schneider és Hütter saját stúdiójukban, saját maguk által konstruált hangszereiken, saját víziójukat követve törtek utat az elektronikus zenének. Cím nélküli első albumukat stúdiózenészek társaságában rögzítették, a kettes számú lemezüket viszont kizárólag elektronikus hangszerekkel állították elő, ami akkoriban hallatlan volt – a dátum 1972! Következő, ismét stúdiózenészekkel együttműködve készült albumuk, a Ralf & Florian 1973-ban megalapozta az ismertségüket, az 1974-es Autobahn meghozta számukra a világhírt, az 1975-ös Radio-Activität pedig több szempontból is új korszakot nyitott: kialakult Wolfgang Flürrel és a magyar származású Karl Bartossal kiegészülve a „nagy felállás”, ekkor szakítottak végleg a hagyományos hangszerekkel, ekkortól tértek át poposabb struktúrákra, minden további album egy-egy témára épült, és angol, illetve német nyelven egyaránt kiadásra került. Az 1977-es Trans-Europa Express (Trans-Europe Express) a vonatutazást, a kvartett gépember-imidzsét megalkotó 1978-as Die Mensch Maschine (The Man-Machine) a robotizációt, az 1981-es Computerwelt (Computer World) a komputerizációt járta körbe. Ez volt a Kraftwerk csúcskorszaka, amelyből nemcsak a punk utáni érában formálódó new wave és szinti-pop merített inspirációt, hanem az Amerika nagyvárosaiban születő hip-hop is: 1982-ben egy színesbőrű New York-i lemezlovas, Afrika Bambaataa a Trans-Europa Express címadó szerzeményének motívumait használta fel a Planet Rock című felvételében. Ezzel létrejött egy új stílus, az electro, amely a nyolcvanas évek közepén tovább mutálódott technóvá és house zenévé. A Computerwelt után némi „üzemzavar” támadt az Erőműben, ami ötéves albumközi szünetet eredményezett, az 1986-os Electric Cafe pedig csalódást okozott: a megszokott és elvárható innováció helyett a tagok saját maguk közepesre sikerült másolatát adták. A zenekar azóta nem is hallatott magáról – az 1991-es The Mix című remix-egyveleget, az 1999-es hannoveri világkiállításra készült Expo 2000 kislemezt és az újrakiadásokat leszámítva – egészen mostanáig.

A hónapokkal előre beharangozott visszatérés tárgyi bizonyítéka, az új Kraftwerk-album már kapható. Erről a jövő héten olvashattok! (est, p)