Az erdők vonzása

Apa és fia törékeny kapcsolata, egy tizennyolc éves srác útkeresése, magány az erdőszélen, valahol a québeci hegyekben – ennél többet nem markol Francois Péloquin kanadai francia rendező első játékfilmje, A fák hangja. Hétköznapi hősei valahogy mégis belopják magukat a szívünkbe.

Belopják, mert akármilyen messze élnek is tőlünk, ismerősek. Közünk van hozzájuk, ugyanazok a kérdések foglalkoztatják őket, mint egykor vagy éppen most bennünket. Ráadásul szeretni való, egyszerű emberek. Az apa, miután feleségét autóbalesetben elveszítette, egyedül neveli két fiát. Az idősebbik el is költözik már, a távoli nagyváros vonzásának képtelen ellenállni. Új életet, új lehetőségeket keresve búcsúzik a szülői háztól. Jérémie, a fiatalabb, marad. Egyelőre. Egy autószervizben dolgozik egészen addig, míg bátyja helyére nem lép apja fűrésztelepén. De munka után várják a barátai, akikkel a legveszélyesebb kamaszkori kalandokat sem hagyja ki. Apja vigyázó szeme nem mindig megnyugtató számára, olykor el is tűnik egyetlen szó nélkül. Szívesen merítkezik meg mindenben, amit szűkös élete kínál. Jöhet egy kis pia, egy kis drog, egy kis szex, aztán kábultan haza, viták a reggeli asztalnál, majd jöhet a fűrész zaja, késő délutánig. Igazából: semmi különös. Péloquin azonban olyan közel hozza apát és fiát, hogy a néző szinte részese lesz kettőjük olykor pattanásig feszült, máskor szeretetteli kapcsolatának. Értjük a fiút, együtt érzünk az apával, s azon izgulunk, hogy ők ketten megmaradjanak egymásnak. Fent, a hegyekben, zárt közösségben, ahol csak a fák látnak bele megszokott életükbe.

Péloquin Franciaországból költözött előbb az Egyesült Államokba, onnan pedig Kanadába. Amerikai feleségét követve hagyta ott hazáját, s most alkotópárosként együtt dolgoznak. A fák hangja forgatókönyvét ugyanis a felesége, Sarah Lévesque írta, aki regényekkel és dokumentumfilmek forgatókönyveivel szerzett nevet magának.

„Sokan rácsodálkoznak, hogy nő létemre apa és fia kapcsolatával foglalkozom – mondta Karlovy Vary idei fesztiválján. – Én ebben semmi különöset nem látok. Íróként egyébként is sorsokba kell beleélnem magam, a nemek másodlagosak. Ráadásul a rendező a férjem, tehát szülőként is jól át tudtuk gondolni a történetet.”

„A fák hangjában arra is utalni akartam, hogy milyen a lelki kötődésünk ahhoz a helyhez, ahol felnőttünk, ahol a mindennapjainkat éljük – fűzte hozzá Péloquin. – Québecben ma egyre többen fordulnak a gyökereikhez, próbálják újra felfedezni környezetük szépségét, vonzerejét, az ottani kultúrát. Jérémie fiatal kora miatt nem tartozik közéjük. Őt most más dolgok érdeklik, az erdei farm számára kényszerhelyzet, álmait nem itt akarja megvalósítani. Apja és ő két külön világ. Sokáig nem is értik egymást, nincs közös nyelvük. A tapasztalt, sokat megélt férfi nehezen talál utat kiforratlan, kamaszkora összes kínjától, nyűgétől szabadulni akaró fiához. Jérémie nem akar apja nyomdokaiba lépni, nem értékel semmit abból, ami körülveszi. Majd évek múlva, talán. Előbb el kell, hogy sodorja az élet. Most még a folyót is tengernek képzeli.”

Roy Dupuis, a jeles, több filmből ismert kanadai színész alakítja az apát. Nincs sok szövege, mégis végig hiteles.

„Vidéken nőttem fel, egy kis túlzással erdei embernek is nevezhetném magam – vallja a Montrealban már több díjjal kitüntetett művész. – Ismerem a fákat, sokat formált rajtam a természet, ma is minden alkalmat kihasználok, hogy visszamenjek ifjúkorom lenyűgöző helyszíneire. Antoine-nal, aki A fák hangjában a fiamat játssza, öt évvel ezelőtt már dolgoztunk együtt, egy tévésorozatban. Rendőrként ott jóval szigorúbb apja voltam. Aztán el is tűnt a szemem elől. Most, amikor újra találkoztunk, ugyancsak rácsodálkoztam, mennyire megférfiasodott. Az pedig kimondottan jólesett, hogy ebben a történetben, még ha vannak is kisebb összezörrenéseink, úgy kezelhettem őt, mint a barátomat. Ez az apa ugyanis meglehetősen érzékeny lélek, és ki is mutatja nemegyszer.”

„Mivel nem egy stúdióban, hanem eredeti helyszíneken akartunk forgatni, ott élő emberekkel, Montrealtól nyolcórányi távolságra találtuk meg azt a helyet, ahol dolgozni tudtunk – meséli Antoine L’Écuyer, a filmbeli Jérémie megformálója. – Én városi fiú vagyok, a kétkezi munkába bele kellett tanulnom, főleg a fűrészgép mellett. Nem volt könnyű, de megment. Hetekkel a forgatás elkezdése előtt már ott tettem-vettem, hogy közöm legyen mindenhez, ami a filmben körbevesz. Éreznem kellett a tájat, sajátomnak akartam tudni a környezetet, a gépeket, mindent, amihez a történet szerint közöm van.”

Csendes, megindító film A fák hangja. Lassan, jelenetről jelenetre szippantja be a nézőt, de aztán fogja, erősen szorítja. És nem ereszti, sokáig nem.