Az ember, aki manzárdba ment fel

Nem tartozom senkihez. Nincs egyetlen emberem, barátom, nőm, rokon, akinek társaságát hosszabb ideig bírnám; nincs olyan emberi közösség, céh, osztály, amelyben otthonosan el tudok helyezkedni; (…) s mindenütt hamarább érzem otthon magam, mint polgárok között; anarchiában élek, melyet erkölcstelennek érzek, s nehezen bírom ezt az állapotot. (Márai Sándor: Egy polgár vallomásai)

És lifttel jön le.

K. Dezső ablakai (szoba, konyha) a budai hegyekre néznek, látszik a János-hegyi Erzsébet-kilátó, a hármashatár-hegyi adótorony, jó időben a Pilis, a Kis- és Nagy-Kevély.

A vécén ülve látja a Citadellát (az ajtót nem zárja be, minek, kinek is, panoráma).

Ria-ria-Hungária! körút. Ha megjössz, az ajtót halkan zárd. / Poros, zajos, forró, hideg a manzárd.

Ki jönne.

Maradok itt, maradok, innen már csak lábbal előre visznek le.

K.(icsoda) K. Dezső? (Buga Józsi nem szép ember, de gavallér!) 

Ez K.(iderül) majd az írásokból.

Gondolkodtam (az egyes szám harmadik személy néha első személyre vált) a rovat címén: „Dunának, Isternek, Danuviusnak egy a hangja”, vagy szimplán „K. Dezső feljegyzései”, netán „Egy szalonképtelen honpolgár vallomásai”. Igen, talán ezt kellett volna – legyen, bár láthatatlan, de mindig hallható alapzaj, alcím!

Mert mit is keres K. Dezső a Szalonban?! Ha lejön a manzárdból, futballmeccsre megy (nézi vagy játssza), előtte-utána kocsmába. Kimegy, jön a tavasz, a nyár, az erzsébeti Duna-parti csónakházba (ahol, mint tudjuk, nagy a jó kedv minden nap), van ott egy (szárazföldi) kabinja (asztal, emeletes ágy, hűtő), kis terasszal, mi kell még? Jó kedv. Ha bőség nincs. Bemegy az Írók Boltjába, cimborájához, onnan (egyik) törzskocsmájába, a Gieróba. Hazajön, Knorr Maggi néni főz, mindig porlevest (knorrba-szájba – bocsánat, lesznek ilyen hülye szójátékok), K.(ukta) Dezső segít neki (tészta, tojás, virsli). Kinéz az ablakon, követi a napot, figyeli, hol bukik le; februárban a Papp László Aréna ufója, most az épülő, Puskás Ferencről elnevezett Népstadion mögött, tehát március vége van. Messze még a Hármashatár-hegy.

De már a mottó sem igaz. Van barátja, rokona (anyám, lányom, fiam), „emberi közösség”-ek a futballcsapatok, ahol játszik (baráti társaság és a BEAC Veterán, hol a korhatár 54. év, a felső határ Farkasrét – azt nem látja, az ablakból). Nő? Ehess, ihass, ölelhess, alhass! K.(öltő) Dezső keserű (mint kedvenc itala, az unicum – sokszor szóba kerül majd) átirata: Ehess, ihass, üríthess, alhass! / A mindenségit, mért magad?! És akkor még egy átirat (ígérem, nem lesz több, most): Benne élsz te minden szóközben, szóban / Gólörömömben, depresszióban, reméljük, az is lesz, sok, mármint gólöröm, s kevesebb depresszió. (Minden érintett figyelmébe ajánlom a színpadra visszatérő Kulka János szavait: Ha arra gondolok, hogy depressziós vagyok, egyedül vagyok, nincs családom, minek élni, azt mondom: na, János, baszd meg! Magamat gyógyítom. Ellátom magam, jókedvű vagyok, ha depressziós vagyok, rászólok magamra.)

A mottóból nem véletlenül (és nem elegánsan, nem illik) hagyta ki: szemléletemben, életmódomban, lelki magatartásomban polgár vagyok. Volt már panel-, gang-, most manzárdproletár. S mégis megkérdem tőletek: mit keresek a Szalonban?!

De ha már itt vagyok, és, kedves olvasó, ha már eljutottál idáig (bocs, tegeződjünk, öreg vagyok), s tovább! Még mindig a mottó – hogy anarchiában élek, nem mondanám, azt főleg nem, hogy erkölcstelennek érzem. Ez van. Az más kérdés, hogy nehezen bírom. 

Polgár?! K.(osztolányi) Dezső, ő polgár volt, de mutassanak (-tok) ebben az országban (jelesül: Magyarország) egyetlen polgárt! Avagy egyetlen kommunistát! (Politizálni nem akarok – közélet sztornó, ámde közérzet.) Lehet, hogy egy-egy példány még létezik, és az utolsó polgár és az utolsó kommunista békésen (!) politizálnak pörkölt, fröccsök mellett egy budai kisvendéglőben (a „Három Szív”-ben vagy a „Mátrá”-ban, ezek sincsenek már). 

Szóval, ilyenekről lesz szó. Foci, kocsma, kilátás(ok), meg ami jön. A zélet.

És álmok. K. Dezső álomnaplót vezet, reménytelen vállalkozás, leírni az álmokat. Mégis. Elmondom egy álmomat. Egy magas belmagasságú lakásban vagyok (Izabella utca? ott volt ilyen – az tényleg polgári lakás volt), és azt látom, hogy a válltáskám (régi darab, még az egyetemről, K. Dezső hordta, a táskajavítóhoz; a szíját már cserélni kellett; levágták, amikor megtámadták a kapualjban, de hóna alá szorította, a támadók dolgavégezetlen – nem tudták, másfél liter szatmári pálinka van a táskában, hogy’ is hagyhatta volna?!, magához szorította, még a lakásajtó előtt is, a sokkban) mögött egy sárga óriáskígyó! Hogyan került ide?! Hogyan hoztam be?! Vagy már itt volt?? Mióta?! Mit csináljak?! (Persze, álomban, nem jut eszembe a kézenfekvő megoldás: hívni a rendőröket (?), tűzoltókat, az állatkertet.). Hangokat hallok a lépcsőházból, kimegyek: két fiú és rengeteg csomag, biztos jöttek valakihez. Innen már nem vezet lépcső fölfelé. Nem szólunk egymáshoz, visszamegyek – eltűnt a kígyó! Keresem a sarkokban, benézek az ágy alá – a lányom ott játszik (!), ő most éppen EleFáni. És akkor meglátom a kígyót, egészen fönt van egy kisablak, ott akar kimászni. Keresem a kulcscsomót, hogy kimenjek a kapun és a pinceablakon (de hiszen a legfelső emeleten lakom! az álomban, akár a futballpályán, minden megtörténhet) kiengedjem az utcára – a kulcscsomót az ajtóban hagytam, kívül, fönt, amikor kimentem a lépcsőházba. Cipőt se veszek föl, zokniban rohanok lefelé a lépcsőn, a kapuban találkozom fiammal (kisfiú, de idősebb a nővérénél (!), aki az ágy alatt…). Fut velem ő is, és arra gondolok, nincs kulcs az ablakhoz (!), majd betöröm. De eltévedek, „hol van a házunk?”, kérdezem tőle, „ott”, és arra futunk – bérházak és panelek, lakótelep. Múlnak a másodpercek, percek, a kígyó és a lányom pedig bent – arra gondolok, vissza kell menni. „Nagy baj van”, mondom a fiamnak, és, végre, felébredek.

Álomfejtők kíméljenek. Lánykori nevem nem Ezotéria. Persze, azért megnéztem. Kígyó: középkorú és idősebb embereknél a változás, a sorsforduló jele. Elutasított vágyak, küzdelem, amelyet önmagaddal folytatsz. A sárga kígyó óvatosságra int. Jung: Férfi álmában mindig nőt jelent. Általában a tudatos attitűdök és az ösztönök közötti konfliktus. Krúdy: Betegnek nem jó. Kerner szerint kígyó: jegyez rövid időn belül beköszöntő gazdagságot. Nocsak! 

Tulajdonképpen a szlovák–magyar meccsről akartam írni, de, szerencsére, már nincs sok hely. Mit mondjak? Kocsmában néztük, jó volt a hagymás zsíros kenyér. 440 Ft az unicum (4 cl, de rendben). A konyhás néni olykor áthaladt a színen, fején zöld valami, hajháló gyanánt; nevezzük bóbitának, merthogy elneveztük zöld tündérnek. Bóbita, bóbita, tálal. Két papírpohár (benne sör) találta el a két szlovák góllövőt – kábé ez a két dobásunk volt (a bedobásokat nem számítva).

Ám jött a magyar–horvát!

Majd legközelebb focizunk (vagy nem). Irodalom is lesz – a mottóban biztos.