Az első negyedszázad

Szervezőkkel, zsűritagokkal, világlátott felkészítőkkel való tapogatózó beszélgetéseim eredményeként leszögezhetem: tényleg ez a régió legtöbb résztevevőt megmozgató vers- és prózamondó versenye. A döntő három napja alatt a versenyzőkkel, kísérőkkel és vendégekkel együtt több mint ezer ember fordult meg a sokat látott rimaszombati művelődési házban. Erre az épületre lehet persze panaszkodni (később rátérek), de az biztos, hogy széles e magyarlakta hazarészben nincs még egy kultúrház, amelyben ennyi teremben folyhatna verseny egy időben.

Azt is sokan állítják, hogy a város lakossága eléggé flegmán viszonyul ehhez az évente egyszer látható ingyenes látványossághoz, de ez sem egészen igaz. Bár napközben tényleg egymást nézték a résztvevők – ahogy minden egyes országos versenyen –, az esti kísérő programokra, illetve a díjátadó gálára azonban előbújtak odúikból a helyi érdeklődők is. Jó, nem voltak sokan, de végtére is ez nem egy tömegszórakoztató műfaj, és a mai időkben maroknyi rajongótábornak is örülni kell.

Számomra három olyan momentum volt idén, amelyeket sosem feledek. Az innen induló, és vélhetően utoljára itt szereplő Kicsi Hang verséneklő együttes (júniusban derül ki, folytatják-e, vagy egyik tagjuk politikai pályára lépése miatt abbahagyják) a tanároknak címezve énekelte egy ismert dallamra Békés Mária versét: „Évről évre romlik a gyerekanyag, romlik a gyerekanyag, ebadta! Szólok rá, de nem hallja ki-be szalad, tíz másik ki-be szalad, ebadta!” A teremben helyet foglaló érintettek reakciója leírhatatlan, mert a vastapsot sajnos nem lehet szavakba foglalni.

A második életre szóló élményt Gál Tamás színművész, a fesztivál legnépszerűbb apukája szerezte nekem, akit a pénteki slam poetry-est szervezője, Laboda Róbert nagy nehezen rábeszélt a közreműködésre. A Csavar Színház alapítójának előző nap épp volt egy kis szabad ideje, úgyhogy rittyentett egy rímes szöveget „Az országos szavaltató szülők és pedagógusok tompa fesztiválján” szereplő képzeletbeli kissrác megpróbáltatásairól, aki csak az anyukája kedvéért vállalja ezt a „szívást”, és közben mindenfélét érez... A hatalmas sikerre való tekintettel a fesztivál dramaturgja, Zsélyi Katalin a gálán is színpadra küldte Gál Tamást ezzel az őszinte, lélekbe markoló alkotással, és nagyon jól tette. Négyszáz ember tombolt hálásan, én pedig magnóra vettem a művet – ilyesmit utoljára egy Parti Nagy Lajos-esten tettem.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"229029","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"360"}}]]

A harmadik feledhetetlen élményemet a fenti fotón tekinthetik meg, hallani viszont sajnos nem hallhatják a Settenkedő Tódorról, Csukás István mesehőséről szóló történetet Gerencséry Erik előadásában. Ha lenne a versenynek fődíja, és ha én dönthetnék róla, egész biztos neki adtam volna.

Most pedig – elfogultság ide vagy oda – következzék egy negatívum. Tényleg nem szeretném megbántani az egyébként szívüket-lelküket kitevő szervezőket, de a rimaszombati művelődési ház úgynevezett bábterme teljességgel alkalmatlan egy országos döntő lebonyolítására. Hamar elfogy odabent a levegő, nincs elég ülőhely az érdeklődők számára, és sajnos nemcsak a bárból szűrődnek be a hangok, hanem kintről is. Volt egy 25-30 perces „időszakasz”, amikor az ablak alatt lakó Icuka, a környék híres hajléktalanja részeg óbégatással tette próbára a szavalók és a zsűri koncentrálóképességét. Lcukát végül elvitték a rendőrök, de senki sem érdemli meg, hogy ilyen körülmények között versenyezzen. A bábteremben maradva: a 4. és 5. kategória zsűrije, a Csendes László, Benkő Géza, Nádasdi Péter triász kapná tőlem a legizgalmasabban értékelő zsűri díját, ha lenne ilyen díj. Nem elég, hogy alaposan górcső alá vettek mindenkit, de olyan színészi kunsztokat, már-már műhelytitkokat árultak el légzéstechnikáról, a csönd szerepéről, a szatíra előadásának mikéntjéről, amelyekért minden előadói pályára készülő fiatal hálás lehet.

A fesztivál egyik programpontja a Kulcsár Tibor-díj átadása volt. Ezt az elismerést a költő özvegye, Kulcsár Zsuzsanna, valamint Juhász Dósa János újságíró alapította, és olyan személyeknek, közösségeknek ítéli oda a kuratórium, akik/amelyek sokat tettek a vers- és prózamondó mozgalom fennmaradásáért, illetve felkészítőként, előadóként, irányítóként a pódiumművészet meghatározó egyéniségei. Idén az egyik alapító, Juhász Dósa János kapta a díjat, aki egyéb elfoglaltságai miatt nem tudta személyesen átvenni. Mivel nem érdekelnek a különböző pletykák, a történet hátterét ezennel átengedem a bulvársajtónak.

Száz szónak is egy a vége: a 25. Tompa Mihály Országos Verseny döntője flottul lezajlott. És akkor még nem is részleteztem....

NÉZZE MEG, KIK LETTEK A GYŐZTESEK! ITT A TELJES LISTA.