Az ellopott show

Diószeg |

<p>Még jó, hogy a Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) tavalyelőtt összevonta az év legjobb prózaírói teljesítményéért járó Talamon-díj és a legjobb lírikust illető Forbáth-díj átadási ceremóniáját. Ha nem így döntöttek volna, meglehetősen eseményszegényre sikeredik az idei díjkiosztó.</p>

A Talamon Alfonzról elnevezett díjat 2006 óta minden évben a fiatalon elhunyt író szülőhelyén, Diószegen adják át annak a hazai magyar alkotónak, aki a SZMÍT választmánya szerint kiérdemli. Idén Pénzes Tímea kapta Kavicsok című elbeszéléskötetéért. Ám mivel a díjazott és az őt méltató pályatárs egyaránt igazoltan hiányzott az ünnepségről (egyikük ikerszülés, másikuk betegség miatt), Fellinger Károly és Jász Attila lopta el a show-t. Nemcsak ott voltak, hanem szemtanúk szerint maradandó élményt is nyújtottak. Alázat című verskötetéért Fellinger Károly vehette át idén a Forbáth Imréről elnevezett költészeti díjat, Jász Attila, a tatabányai Új Forrás főszerkesztője pedig meleg hangon méltatta pályatársát, majd egy merész fordulattal színpadra invitálta Fellingert, és felolvastatta vele Talamon Alfonz tiszteletére született versét a díjnyertes kötetből. (Fellingernek olvasószemüvege sem volt, de szerencsére kapott egyet kölcsön). PechsorozatA díjátadó gálát megelőző, immár hagyományos koszorúzást pedig könyörtelenül elmosta az eső. Talamon Alfonz bronzszobra a padon ülve egykedvűen nézte az esernyős embereket, ahogy megpróbálják elhelyezni lába előtt a kegyelet virágait. Ez végül sikerült, a beszédek egy része viszont már a fedett helyszínen hangzott el. És hogy teljes legyen a pechszéria, a fő szónok, Hunčík Péter lélekgyógyász és Talamon-díjas író szintén ágynak esett az esemény előtti napon. De nézzük a dolog pozitív oldalát. A szónok nem fázott meg még jobban, Pénzes Tímea egészséges ikerpárnak adott életet, kötetének méltatója pedig történetesen e sorok írója lett volna, aki így most saját magától idézhet, méghozzá a diószegi hallgatóságnál sokkal nagyobb „közönség” előtt. Díjnyertes KavicsokAz érsekújvári születésű, jelenleg Budapesten élő Pénzes Tímea sokoldalú szerző. Költő, prózaíró, sőt drámákkal is próbálkozott már, emellett sikeres műfordító. Eddig műfajilag nyolc különböző kötete látott napvilágot. A Kavicsok tíz elbeszélést tartalmaz. Tíz kavicsot emelt fel a szerző a földről, majd egy érdekes ábrát rakott ki belőlük. És mivel nincs két egyforma kavics, az ábra elemei külön-külön is hangsúlyosak lettek. A történetek szereplői különös kölcsönhatásban élnek környezetükkel. Egyesek képtelenek irányítani saját életüket, hagyják, hogy mások döntsenek helyettük. Mások döntenek ugyan, de nem tudják felmérni döntéseik súlyát, emiatt kiutat sem találnak egy-egy helyzetből. És vannak, akik szinte beleoldvadnak környezetükbe, sodródnak, mint a kavicsok. A szerzőnek nincs szándékában életvezetési tanácsadást adni, nincsenek terapeuta javaslatai, sem más szívgyógyszere. Inkább folyamatosan kérdéseket tesz fel. Egyszerű, de kíméletlen kérdéseket, amelyekre az olvasónak kell megtalálnia a válaszokat, méghozzá a saját lelkében. Alázatos szolgájaFellinger Károly nem egy „nyomulós típus”. Ötvenen túl járt már, amikor először elküldte verseit az Új Forrásba. A lap főszerkesztője azt hitte, felfedezett egy fiatal tehetséget. „F. K. rejtőzködő költő, aki kellő alázattal összeválogat egy remek egyedi, egyéni hangú kötetet, amiből látszik a lényeg, hogy ez bizony költészet. Nem versek egymásutánja, verseskötetek közös halmaza stb. A dolog roppant egyszerű, valaki vagy költészetet művel, akkor is, ha nem ír éppen, vagy pusztán verseket ír, ami nem ugyanaz. /.../ Kihalóban lévő faj, metafizikus költő, meg kéne becsülni, még akar valamit közvetíteni” – véli Jász Attila. És hogy milyen kicsi a világ, arra jó példa az a sztori, amelyet a díjazott osztott meg velem a minap. Talamon nem merte elküldeni első novelláit a Nő pályázatára, így Fellinger adta őket postára titokban, saját verseivel együtt. Mindketten különdíjat kaptak. Az sem mellékes, hogy három éven át közösen szerkesztették a galántai gimnázium lapját. Besegített nekik Lovász Attila, Néma László, Szarka Tamás, Écsi Gyöngyi és Tóth Károly is...
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?