Az egység ezeréves gondolata

A magyar királyi korona másolata Leginkább a kérdés pedig az: mik a meghatározóbbak a térség nemzeteinek önmagáról és szomszédjairól alkotott képében – az azonosságok vagy a különbségek? Létezik e valamiféle közös mag, amely alapul szolgált a nemzeti sajátságok kialakulásához? A sejthetően igenlő válasz bővebb kifejtésére vállalkozott az Európa közepe 1000 körül elnevezésű kiállítás, mely a hétvégén nyílt meg a pozsonyi várban. A nemzetközi projekt kiindulópontja az a meggyőződés, hogy a lengyelek, a csehek és a magyarok 1000 körül annak az Európának a teljes jogú részesei lettek, amely a kereszténységnek, az egységes szimbolikának, a latinnak mint az írásbeliség közös nyelvének, az egyházi és a világi műveltség azonosságának köszönhetően éppen akkortájt formálódott kulturális egységgé. Az antik-keresztény civilizációhoz tartozás volt az az összetartó erő, amely minden kialakult nyelvi, politikai és kulturális különbség dacára máig ható érvénnyel megvetette Európa alapját.

A kiállítás alapötlete Németországé – 1997-ben a német külügyminisztérium kulturális bizottsága vette fel a kapcsolatot a Magyar Nemzeti Múzeummal, egy projektet kínálva, mely III. Ottó császár valamint Szent István király személyét és tevékenységét volt hivatott bemutatni a keresztény Európa építésének szempontjából. A tervezethez a későbbiekben további államok csatlakoztak, kialakítva a kiállítás végső koncepcióját – bemutatni, hogy az európai egység gondolata korántsem olyan új fogalom, hiszen alappilléreit az ezeréves keresztény hagyomány fektette le. A közös német-lengyel-szlovák-cseh-magyar tervezetté bővült kiállítás célja, hogy feltárja a nyugati szláv népek és a magyarság beilleszkedését a nyugat-európai kultúrkörbe, továbbá a térség államalakulatainak, nemzeteinek a kialakulását.

A bodrogvécsi tarsolylemez A szervezők 12 ország 179 múzeumából és magángyűjteményéből 2800 páratlan műkincset gyűjtöttek össze (egyebek között régészeti leleteket, írásbeli és képi emlékeket, kegytárgyakat, uralkodói jelvényeket), amelyeknek – hogy némi képet adjunk arról, miért is nevezik a projektet, túl az eszmei értékeken, az évezred kiállításának – a biztosítási értéke meghaladja a 4 milliárd koronát. A pótolhatatlan műkincsek, dokumentumok szállítása külföldre számos esetben nem volt megoldható, így az összeállított anyag alkalomról alkalomra módosul – egyes tárgyak cserélődnek (az éppen befogadó országban található gyűjteményekből származó, hasonló jellegű és jelentőségű emlék kerül a helyükre), más tárgyaknak pedig csak a másolatait tekinthetik meg a társrendező országokban. Ilyen például a magyar királyi korona, amely nem hagyta el Magyarországot, Pozsonyba a replikája érkezett. (Aminek köszönhetően pillanatnyilag két Szentkorona-másolat is látható a pozsonyi várban: az egyik az Európa közepe 1000 körül című kiállításon, a másik pedig a Történeti Múzeum állandó kiállításán. A magyar kormány ugyanis, miután visszakapta a királyi fejéket az USA-ból, minden szomszédos országot megajándékozott egy-egy példánnyal. A Történeti Múzeum legendáriuma máig számon tartja, hogy a korona tetején egyenesen meredező keresztet annak idején a történeti hűség kedvéért finoman miként kalapálták ferdére.)

Az összeállítást először Budapesten láthatta a közönség, a gyűjtemény később Berlinbe, Mannheimba, Prágába vándorolt, s a kiállítás-sorozat utolsó állomásaként Pozsonyba is eljutott. Ehhez persze szükség volt arra is, hogy a szlovák kormány mélyen a zsebébe nyúljon, hiszen a kiállításon való szlovák részvétel és a szlovákiai bemutató együttesen bő 55 millió koronába került. (Nem véletlen, hogy a projektből részt vállaló lengyel fél lemondott a kiállítás otthoni bemutatásáról.)

A galgóci tarsolylemez De hogy az anyagiaktól visszatérjünk a kiállított anyaghoz: a kiállítás a választott kérdéskört tematikus egységekben mutatja be, melyek számos területet – művészetek, tudományos ismeretek, egyház, hatalom és kormányzat, mindennapi élet - érintenek. Az első rész a közös kiindulópontokkal foglalkozik: a közép-európai nemzeti mítoszok 19. századi képével indít, majd érinti az antikvitást mint uralkodói példát, az antik örökség és a keresztény hagyományok kérdését, bemutatja a pogány hagyományokat és a kereszténység térhódítását, az égi Jeruzsálem szimbólumát a keresztény világban. Kiemelt szerep jut III. Ottó császár személyének, aki a „renovatio imperii Romanorum”, azaz a római birodalom felújítása jegyében mentorával, II. Szilveszter pápával együtt a térség keresztény hitre térítését kezdeményezte. Gazdag tárgyi anyag mutatja be a szlávok és a magyarok kapcsolatait a Nyugattal és Bizánccal, úgy gazdasági-kereskedelmi, mint kulturális téren, valamint a mindennapok valóságát, tehát az életmódot 1000 körül. A második rész „nemzeti” egységekből áll, azaz néhány kérdést érintve – kulcsfontosságú a kereszténység felvétele, a hatalom gyakorlása és a dinasztiák, valamint a kézműipar – a Nagymorva Birodalom, a Német-Római Birodalom, a Cseh Hercegség, a Lengyel, valamint a Magyar Királyság tárgyi emlékeit mutatja be. (A magyar anyagból mindenképpen említést érdemel, hogy eredetiben látható a mai Szlovákia területén fellelt s a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében őrzött galgóci és bodrogvécsi tarsolylemez.)

Az Európa közepe 1000 körül a pozsonyi várban október 20-áig látható. Kár lenne kihagyni, mert hasonló összetételű anyag valószínűleg nem egyhamar lesz látható tájainkon. Néha az az érzésünk támadhat, hogy elveszünk a közvetített információk árjában, de minden szellemi tortúráért kárpótol bennünket egy-egy apró összefüggés, felismerés. Jóleső érzéssel állunk meg a „magyar blokk” egyik tárlója előtt, mely a bécsi szablyát tartalmazza – a páratlanul jó állapotban megmaradt fegyver sosem került a földbe, valószínűleg a Árpád-ház valamelyik tagja számára készült, Salamon király anyja ajándékozta a bajor hercegnek, s a későbbiek során, eredetét olykor egészen a hun Attiláig visszavezetve, a német-római császárok koronázó kardjaként tartották számon –, hogy néhány perc múlva a Přemyslek, Piastok, Árpádok közös „dinasztikus blokkjában” Szent István Prágában őrzött kardjára leljünk. Hasonló „felfedezésekből” a kiállításon igazán nincs hiány.