Az ég meg a tiszta kék

Újszülöttet keresztelt, bűnt bocsájtott, hitet és reményt táplálva áldoztatott. Szerelmes párokat esketett, utolsó kenetet adott a rászorulóknak, temetett.

Látszólag tette a dolgát, ahogyan felszentelt római katolikus lelkésztársai. A valóságban többet jelentett. Példamutatására, cselekedetére szívesen emlékeznek az emberek. Személyisége energiát sugárzott. Neve hallatán kiegyenesedtek az emberek közötti vitás kérdések. Elcsitult a káromító, befejezte átkozódását.

Kórust szervezett, vezetett, lelket gyógyított. A hitoktatást az iskolában akkor is folytatta, amikor az erős rendszer sorkatonái nem jó szemmel nézték. Kitiltották az intézmény területéről, s ő tovább tanított a templomban.

A ministrálni önként jelentkező fiatalokkal külön foglalkozott. Tanítványai ismerték a kottát, játszottak a templomi orgonán, szólót énekeltek.

Marecsekné, a templom sekrestyése Jóskára, a mindig jókedvű kis ministránsra bízta a tömjénezéshez nélkülözhetetlen faszén izzásban tartását.

– No, fiam, ügyelj a parázsra – mutatott a félgömb alakú edényben füstölgő faszénre. A tanulékony gyerek fújta, élesztgette a tüzet. Gyorsan tommogott a faszén. Mire szólították, alig parázslott.

A tisztelendő hangos szó helyett türelmesen elmagyarázta, megmutatta, hogyan lehet behajtott karral levegőben körözve, a méteres fémpálca végére illesztett fedetlen edényben parazsat izzítani.

A vallást szerető, a templomba járást felvállaló gyerekek számára brigádot szervezett. A templom körüli parkot rendezték, egy négyzetméter sétány gyomlálásának ára, egy korona.

A nyári vakációban felejthetetlen kirándulásokon, szalonnasütéseken vett részt a csapat. Gyakran mondogatta:

– Nézzétek, gyerekek, milyen szép kék az égbolt – perceken keresztül gyönyörködtek csöndben a kék messzeségben.

A tisztelendő úr emlékezetessé tette az istentiszteleteket. Az emberek összesúgtak:

– Jó hallani, amit és ahogyan a „nagykönyvből” olvas – mondogatták.

Előfordult, felment a karzatra, az öreg orgona mellé ült. A hívők gyönyörűségére bársonyos hangján énekelte az Ave Mariát.

A körmenetet, falusi búcsút úgy szervezte, hogy távoli városokból árusok érkeztek. Zömével vallásos tárgyú portékát kínáltak felejthetetlen, illatos nyírfából épített sátorban.

Az elszegényedett családokon gyűjtéssel segített! Hirdette az igét, formálta a vidék történelmét, jóságos énje otthonokba költözött. Akkor mutatott példát, amikor az egzisztencia szempontjából sokan másképpen rendezték lelki nyugalmukat.

Határozottságát az évek múlása sem koptatta. A szervezet fizikai teljesítőképességének tompulását szellemi frissességgel pótolta. Betegségekor a látogatóba érkező hívek egymásnak adták a kórterem kilincsét. Virágillatban úszott a kórházi folyosó.

Halálának hírére szomorúan mentek az emberek munkába.

A régió lakosai gyűjtésből pazar síremléket állíttattak, díszfelirattal. A fakereszt helyére szomorúfűz facsemete került. A síremlék gondozását Marecsekné végezte esztendőkön át, féltő kezének nyomán kora tavasztól késő őszig élővirág borította.

A sekrestyés halála után a feledés mohát, zuzmót termett. Megrepedezett a fényesre csiszolt terazol. Megvastagodott a szomorúfűz törzse, terebélyes lombkoronája között madarak fészkelnek.

Szerelmes gerlepár turbékolt a leomló ágak közt, amikor az óceán túloldaláról érkezett látogató rátalált a megsemmisülés sorsára jutott síremlékre.

– Istenem – csapott homlokához. – A múlt ápolását fennen hirdető emléke gazdátlanul, feledésre várva?!

Némán állt, perceken keresztül gyönyörködve az ég tiszta kék színében, Jóska, az egykor oly ügyes ministráns.

A város vezetőségével megbeszélte az átrendezést.

Érdes gránitlap került az omladozó síremlék helyébe.

Felirata: Tisztelendő