Az alkohol és a vizuális kultúra

TALLÓSI BÉLA

A kiállítás gazdag műtárgyanyaga, valamint, hogy a tárlat átfogóan öleli fel a témát (már amennyire ez lehetséges, hiszen meglehetősen szerteágazó az ital „befolyása” a vizuális kultúrára), arról tanúskodik, hogy a kurátor alapos kutató- és gyűjtőmunkát végzett. Mint mondja, volt rá ideje: régóta készült erre a tematikus kurátori kiállításra, ám az „alantas” téma nem igazán illett bele az úgynevezett magas kultúrát prezentáló kiállítási programba. Ezt az izmust (alkoholizmus), nem abba a sorba szokták illeszteni, amely izmusokat a galériák szíves örömest tálalnak a látogatóiknak. Most viszont megvalósult a kezdeményezés, és a Petra Hanáková által kiállítássá rendezett „részeg” anyag bizonyítja, hogy a hazai vizuális kultúrában (nevezzük magasnak vagy nem magasnak, mindegy) helye volt és van a folyékony múzsától ihletett művészeknek, mindenekelőtt pedig műveiknek, mert azok művészeti, történelmi és szociológiai szempontból is tükrözik az alkoholizmust mint jelenséget.

Le kell szögezni rögtön az elején – a folyékony múzsa mindenféle szempontból határtalanná mossa a lehetőségeket. A „spicces” művek műfaji szempontból, témaválasztásban, anyag- és médiumhasználatban, kifejezési formában is végtelenül gazdag skálán mozognak. Ha csak azt vesszük, hogy a tárlaton az ország több galériájából és múzeumából, magángyűjtőktől, művészek tulajdonából, filmarchívumokból kölcsönzött kétszáz olyan alkotás látható, amely az italfüggőségről, a fogyasztási szokásokról fogalmaz meg tartalmakat, be kell látnunk, hogy az alkoholizmusnak elég effektív a művészetre tett hatása.

Annyira „beitta” magát a vizuális kultúrába, hogy egy ilyen, „alkoholfüggő” kiállítás számtalan kérdés felvetésére és a rájuk adható válaszok keresésére nyújt alkalmat. Alapfokon arra kíváncsi: vizualizálható-e az alkoholizmus. Aztán sorjáznak a kérdések: lehetséges-e vizuális formában, a művészet eszközeivel megmutatni az ittasság hazai jellegzetességeit? Mások-e a férfiak és a nők alkoholfogyasztási szokásai, s vajon közvetíti-e ezt a különbséget a vizuális művészet? Mely médiumok számára fotogén a kocsma? Érdekli-e a művészeket az alkohol? Ha igen, miként? Téma vagy inkább az alkotást valamilyen formában befolyásoló intoxikációs eszköz az alkohol a művészek számára? (E kérdést manapság már külön a női művészek számára is meg lehet fogalmazni.) Milyen befolyással van az alkohol az alkotókészségre – építi vagy rombolja?

Még mielőtt túlságosan az alkoholfogyasztók malmára hajtanánk a vizet, mondjuk el: a kiállítás – mintegy ellenpontként – Július Koller Egy pohár tiszta víz című, 1964-es klasszikus darabjával kezdődik. A ivóvíz után az első terem olyan festményeket kínál a múlt század elejéről, amelyeken a slovenská modernának nevezett szlovák avantgárd művészek ecsetjükkel az alkohol után nyúltak. A kiállítás egyik szekciója üvegcsendéleteket sorakoztat fel festményekből. (Jakoby Gyula és Jasszusch Antal több képpel is jelen van a festészeti anyagban.)

Az üvegek nemcsak vásznakon szerepelnek, több sorozatot kap a látogató korabeli pálinkás üvegekből és olyan régi poharakból, nyakas üvegekből, amelyekben a tömény alkoholt a kocsmákban kimérték. Gazdag plakátkollekció mutatja be, hogyan küzdött a szocialista propaganda a túlzott alkoholfogyasztás ellen az alkalmazott grafika e műfajával. De vannak reklámplakátok is, korábbról, a józan konkurenciától. Andrej Kováčik 1928-as darabja azt bizonygatja, magyarul is, hogy: „Mi iszunk ásványvizet”.

Egy tágas terem a filmművészeté. Egymás mellé állított képernyőkön klasszikus szlovák mozgóképekből ismert kocsmajelenetek láthatók. A kiállítás legizgalmasabb és az alkohol művészi feldolgozását a legkreatívabban kezelő egysége Peter Kalmus különterme, amelynek műtárgyelemeiről túlzás nélkül állítható, hogy a tárlat esszenciáját adják. Különösen két térbeli alkotásra érvényes ez. Kalmus Prózai alkoholfétis című munkájának alapja egy kisebbfajta színes bőrönd. Benne olyan könyvek sorakoznak, amelyek témája az alkohol (e mű a téma irodalomi jelenlétére mutat rá). A másik alkotás egy nagyméretű tömény fémfüggöny, melyet Kalmus 2005 és 2014 között sörösdobozok nyitófüléből fűzött, a mű címe szerint arra az alkalomra, amikor végső búcsút vesz magától.

A fotósok figyelmét sem kerülte el az alkohol. A tárlaton számtalan felvétel villant fel életképeket ma már nem létező kocsmák és ivók mindennapjaiból, és nem egy fotós – többek között Huszár Tibor – örökített meg ivásorgiákat vagy kapta lencsevégre az alkoholizáló ember mámoros állapotait.

A kiállítás azzal a témával zárul, amely erősebben korunkban jelent meg: a nők túlzott alkoholfogyasztásával. Vlasta Žáková kortárs médiummal, az objekttel a magát a sárga földig leivó fiatal nő életszerű képét formálta meg. A Szlovák Nemzeti Galéria kiállításán ilyen lesújtó véggel zárul a folyékony múzsa útja a pohár tiszta víztől a romba döntő élvezetig.