Az absztrakt tánc és az artcsókok nyelve

Pozsony |

<p>Kilencedik alkalommal rendezik meg a kortárs tánc nemzetközi fesztiválját, Nu Dance Fest címmel. A fesztivál elsősorban a hazai és a cseh kortárs táncnak teremt fórumot a fővárosban.&nbsp;</p>

A programba azonban nemzetközi produkciókat is bevonnak, hogy a közönség megismerkedhessen a legújabb mozgásszínházi trendekkel, illetve összehasonlíthassa, mi történik a kortárs mozgásművészet területén nálunk és külföldön. A fesztivál fő programjának előadásait az A4-es Kortárs Kultúra Központjában tartják. Ezek konceptuális táncművészeti bemutatók lesznek, és főképpen a mindennapi mozgás jelzésértékűvé transzformált nyelvére építenek. Az előadások kísérletező, újszerű megszólalásra törekednek; lesz olyan bemutató, amely – teljesen absztrahálva a mozgást – absztrakt táncművészeti produkciót kínál. Egy másik előadás az ún. „artcsókolozás” műfaját teremti meg, vagyis a pódiumon kortárs vizuális művészeti hatásokkal kiegészítve a csókolózás lesz az az eszköz, amelybe üzenetet kódolnak.  A november 4-től 9-ig tartó Nu Dance Festbe a Francia, a Lengyel és a Bolgár Intézet mellett a Pozsonyi Magyar Intézet is bekapcsolódik. Ezekben tartják majd a Vitrin című, helyspecifikus projekteket, melyek kitágítják a klasszikus színpadi tér fogalmát. Az épületek ablakait vitrinként használva az utca nézőtérré alakul, a bent látható táncperformanszok próbálják megállítani a városi forgatagot.  A Pozsonyi Magyar Intézetben Monika Haasová és Cseri Péter a hely szellemét próbálják majd megfogni és közvetíteni előadásukkal. Érdemes lesz ellátogatni a Védcölöp utcába, és részese lenni az akkor és ott megszülető kivételes pillanatnak, amelyben összekapcsolódik utca és kortárs táncművészeti pódium. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?