Tabukat legyőzve

P.P.P.-t, az egyetemes filmművészet tabukat döntögető olasz óriását, aki sem a rendezéseiben, sem a magánéletében nem leplezte vallási, politikai és szexuális irányultságát, hovatartozását. S mivel idén lesz negyven éve, hogy ötvenhárom esztendős korában a Róma melletti ostiai tengerpart egyik elhagyott telkén halálra verték, egy ígéretes Pasolini-sorozat nyitódarabjaként megszületett ez a mű, a P. P. Pasoliniproject. Szemán Bélát, aki rendezőként és dramaturgként is jegyzi a most színre került darabot, Pasolininak az a megállapítása vezérelte, hogy: „A hatalom mindig azt teszi, amit akar, a végletekig önkényes, kizárólag saját szükségleteit hajtja, más logikát nem tűr.” Az előadás a jeles olasz gondolkodó halálának 40. évfordulójára született, felelevenítve Pasolini utolsó éjszakáját, amikor szembenéz egyik támadójával (állítólagos gyilkosával), az akkor tizenhét éves Giuseppe Pelosival (gúnynevén: Béka). Az utolsó éjszaka utolsó perce ez, amely drámai keretet ad az amúgy is feszültséggel teli történethez. Nehéz feladat elé állította magát Szemán Béla, s tette ezt alkotótársával, a koreográfus Nemes Zsófiával is. Hiszen részleteket, fejezeteket vagy akárcsak fontos villanásokat választani és egymás mellé illeszteni egy meglehetősen gazdag élet(mű)ből elsősorban azt feltételezi, hogy az alkotó behatóan ismeri a választott személy érzelmi és szellemi világát, ránk hagyott filmjeinek, írásainak, festményeinek tetemes hányadát. Ez alapján kell aztán eldöntenie, milyen anyagot fűz össze az általa megálmodott előadáshoz, amelyet táncban egy másik alkotónak kell megfogalmaznia. Nemes Zsófia pedig arra is törekedett, hogy a kész produkción a humor és az életszeretet is átsüssön, elvégre Pasolini egyiknek sem volt híján. De láthatóan fontosnak tartotta a koreográfus azt is, hogy a természetből és a testből fakadó naturális szépség is helyet kapjon a színpadon. Pasolini művészetének dinamikáját a tánc eszközeivel visszaadni nem kis kihívás, ám ha olyan táncosok állnak az alkotó rendelkezésére, akik mindenben inspirálják, akkor valóban értékes mű születhet. Mivel a címszerepet megformáló (szándékosan nem azt írom, hogy táncoló) Szakály Györgynek az ötvenhárom éves Pasolinit kell életre hívnia, senki sem várhatja tőle, hogy Kossuth- és Liszt-díjának megfelelve egykor nagy erejű forgásaival, magas ugrásaival kápráztassa el a közönséget. Itt és most (hét évvel a legutóbbi színpadi szereplése után) sokkal inkább színészi alakítást kell nyújtania, megmutatva az író, költő, újságíró, nyelvész, teoretikus, festőművész, filmrendező belső rezzenéseit, nagy lángokkal égő szenvedélyét, emberi tartását, a környezetéhez, a világhoz való viszonyát, elfojthatatlan vágyainak végzetes erejét. Szakály György mesterien meg is küzd a feladattal, minden pillanata hiteles, mozdulataiban érződik mindaz, ami egy nagy kaliberű gondolkodót folyamatosan foglalkoztat, ugyanakkor finom jeleit adja annak is, milyen elementáris hatással van rá azok jelenléte, akik révén később majd a vesztébe rohan. Szemán Béla érti és érzi Pasolini művészetét, tudja, mit kell felmutatni belőle egy prózai részekkel átszőtt testjátékban. „A halál után az élet folyamata már nincs sehol, de előtűnik az értelme.” Ezek P.P.P. szavai, a PR-Evolution előadása pedig teljes egészében erre épül. Sokat markol a rendező, ez kétségtelen. Prózából talán még a kevesebb is elég lett volna, de mert Nemes Zsófiában remek alkotótársra talált, nem zavarók a beékelt szövegrészletek. Köszönhető ez az örök Anya figuráját finoman megformáló Zarnóczai Gizellának és a kiváló ifjú táncosoknak. Pasoliniból mindig három van a színpadon. Szakály György a múltját felidőző, sorsát összefoglaló író-filmrendező. Maurer Milán az érzékek, a szenvedélyek kirobbantója, Somhegyi György pedig a költészet, a teoretika, a filozófia „megszólaltatója”. Ők hárman: egy test, ugyanaz a lélek. Külön-külön is tudják azt, amit együtt. Az igazság, az érzelmi valóság nem ismer akadályokat. Előbb-utóbb ez is, az is utat tör magának. Időközben Pelosi is vallott. Húszévi börtönbüntetését leülve bevallotta: nem ő volt Pasolini gyilkosa. Ott volt a helyszínen, de nem ő ölt. Csak megfenyegették, ha nem vállalja magára a szörnyű tettet, kioltják családja életét. Mit tehetett? Elvitte a balhét. És még mindig nincs vége az ügynek. Egy nappal azután, hogy szabadlábra helyezték, és nyilatkozott egy római lapnak, „lebuktatta” a rendőrség. Heroint találtak nála egy razzia során. Végtelen történet lesz ez is.