Apa halála után a nyaralás is más… (Fotó: Cinemart)
Augusztusban jön a Nyári lázadók
Újabb hazai produkció elkészültéről és bemutatójáról érkezett hír: augusztus 13-án kerül a mozikba a Nyári lázadók című szlovák–német film.
A Nyári lázadók (Letní rebeli) az egész család – nagyszülők, szülők és gyerekek – számára ígér kellemes nyári szórakozást, tanulságot, vászonról elleshető tapasztalatot. A téma nem is annyira könnyed: a továbbélés a csonka családban.
A film hőse, a tizenegy éves Jonáš mindaddig gondtalan gyermekkort élt, míg el ne veszítette az édesapját, aki tragikus körülmények között hunyt el. A fiú csonka családban, édesanyja és kisöccse társaságában egyedül érzi magát, ráadásul úgy véli, anyukája az utolsó örömétől is meg akarja fosztani, amikor közli vele, hogy a nyarat a nagynéninél töltik. Jonáš ugyanis megszokta, hogy korábbi vakációit izgalmas és kalandos csónakázással töltötte a nagyapjával. Mikor kiderül, hogy az előttük álló nyár másképp alakulhat, a fiú megszökik, és elindul a nagyapjához. A nagyszülői házban a kis lázadónak azonban rá kell döbbennie, hogy már nagyapja sem a régi, megviselte és megváltoztatta fia, vagyis Jonáš édesapjának a halála és elvesztése. A filmet Martina Saková rendezte. A Nyári lázadókban a Jonášt megformáló Eliáš Vyskočil mellett Pavel Nový, Liana Pavlíková, Kaya Marie Möller, Jana Oľhová és Tóbiás Szidi játsszák a főbb szerepeket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.