Átadták a Szép Magyar Könyv 2014 verseny díjait

Budapest |

<p>Átadták a Szép Magyar Könyv 2014 verseny díjait a 86. Ünnepi Könyvhét és a 14. Gyermeknapok nyitónapján, csütörtökön a Pesti Vigadóban.</p>

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) tájékoztatása szerint a gyermekkönyv kategóriában Móra Ferenc A didergő király (Scolar) című könyvét találták a legjobbnak, elismerő oklevéllel jutalmazták Elekes Dóra Tündi és Samu (Naphegy), Schein Gábor Márciusban jaguárok? (Móra), valamint Varró Dániel és Maros Krisztina Akinek a kedve dacos (Manó Könyvek) című kötetét.    A tudományos művek, szakkönyvek és felsőoktatási kiadványok mezőnyében Knapp Éva Martin von Cochem Magyarországon 1. (Borda Antikvárium) című kötetét tüntették ki díjjal, a könyv egyben elnyerte az Antall József Emlékdíjat is. A kategóriában oklevéllel ismerték el a Horváth Örs Péter és Kiss János szerkesztette Littmann Sebészeti műtéttan (Medicina) című szakkönyvet.    Sun-mi Hwang Rügy (Athenaeum) című, Szabó T. Anna által fordított elbeszélése és Szabó Imola Julianna Varratok című versprózákat tartalmazó kötete (L'Harmattan) a szépirodalmi könyvek és ifjúsági irodalom kategóriában érdemelt ki elismerő oklevelet, előbbi elnyerte a Tamás László Emlékdíjat is.    A művészeti könyvek és albumok mezőnyében díjjal ismerték el a Jalsovszky Katalin, Tomsics Emőke és Toronyi Zsuzsanna által írt A magyarországi zsidóság képes története (Vince) című munkát, amely egyben elnyerte Áder János köztársasági elnök különdíját is. A kategóriában oklevéllel jutalmazták Bachman Zoltán Keresztút (Provinceart), Korzenszky Richárd Amikor felkel a nap (Zrínyi), Jane Rogoyska Gerda Taro (Park) című könyveit.    Elismerő oklevelet kapott a kategóriában, valamint Orbán Viktor miniszterelnöki különdíját is elnyerte a Katona Anikó és Szarka Anita szerkesztette Képpé formált háború (Osiris és Országos Széchenyi Könyvtár) című kötet. Szintén oklevéllel díjazták Vadas József A magyar iparművészet története a századfordulótól az ezredfordulóig (Corvina) című munkáját, amely megkapta Tarlós István főpolgármester különdíját is.    A bibliofil és speciális kiadványok között a Lakner Lajos, Szabó Anna Viola és Szoboszlai Lilla által szerkesztett Névelő növények (Déri Múzeum) című kötetet jutalmazták oklevéllel, az ismeretterjesztő kiadványok mezőnyében pedig Gordon István Gurulunk, repülünk... (Corvina) és Papp Emese Porcukor és habverő (Central Médiacsoport) című könyve kapott elismerő oklevelet.    Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) alkotói különdíjában részesült Kiss István a Knapp Éva Martin von Cochem Magyarországon 1. (Borda Antikvárium) című kötetének tipográfiai megformálásáért, Paulovkin Boglárka az Egyszervolt című meseantológia (Csimota) illusztrációiért és Keresnyei Johanna a Spacemaker (Vince) című kötet tervezéséért.    A XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál látogatóinak szavazata alapján a közönségdíjat Schein Gábor Márciusban jaguárok? (Móra) című kötete kapta meg.    A Szép Magyar Könyv 2014 verseny győzteseit díjazó főzsűri elnöke Boka László volt, tagja volt Gál Katalin, Pomázi Gyöngyi, Szuba Jolanta, Czeizel Balázs, Köböl Vera és Vágó Magdolna is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?