Archaikus eljárások, mai problémák

Aki járt az elmúlt hetekben a somorjai zsinagógában, annak az épületben terjengő, mindent átható kesernyés illat csapta meg az orrát elsőként. Az illat forrása, az öt kiló kámfor, amit a két képzőművész a kiállítás központi alkotásának létrejöttéhez használt, maga már nem látható, az elmúlt hetekben ugyanis elpárolgott. A kiállítás időtartama alatt létrejött az alkotás: a kép, mely a zsinagóga padlójára helyezett, hosszú szőnyegként elterülő fotótekercsen jelent meg. A kámfor – egy természetes anyag, mely a kámforfa kérgében és például a rozmaring levelében is megtalálható, és leginkább celluloidgyártáshoz használják – eltűnésével fokozatosan előtűntek a különböző magvak, melyeket a két alkotó alakzatokba formálva terített szét a fényérzékeny papíron, melyen a lenyomatukat hagyták. Kísérlet volt ez mindkét képzőművész részéről, csupán találgatok, mennyi idő alatt készül majd a kép, és azt is, milyen nyomot hagynak a magok a fényérzékeny papíron. „Nehéz meghatározni, milyen gyorsan párolog a kámfor, ez függ a hőmérséklettől, a beltér nedvességtartalomtól” – magyarázza Szőke Erika. A kiállított objektum ezalatt folyamatosan változott: „az első fázisban teljesen fehér volt, aztán a rákent kámforos réteg olvadni kezdett. Ekkor megjelentek a magok is, később teljesen lilává változott a fotópapír, melyen színes magok látszottak mindenhol” – meséli Nagy Csilla. Múlt héten véget ért a folyamat azzal, hogy feltekerték a fotótekercset, és lesöpörték róla a magokat (erről videó is készült), majd fixálták a kialakult képet. Aki tehát most látogat el a kiállításra, a végeredményt látja: minden fajta mag – lencse, borsó, zab, árpa, rozs, kukorica, napraforgó, kender, tönköly, hajdina – más struktúrát hagyott maga után, miközben az alkotás azt az időtartamot is dokumentálja, amely során keletkezett – egy látogató például véletlenül elmozdított egy magvakból formált alakzatot, ami szintén nyomot hagyott a papíron.

Szőke Erika és Nagy Csilla első alkalommal dolgoztak közösen, mindkettőjük számára inspiráló folyamat volt a kiállítás előkészítése. „A mezőgazdaság kialakulását, a prehistorikus ember életformáját kutattam – magyarázza Nagy Csilla. – Az ember letelepedése összefügg az edény formájával, hiszen amint elkezdett gyűjtögetni, tárolnia is kellett valahol.” Az egyiptomi kultúrában használt áldozati asztalok inspirálták a fotótekercsen megalkotott formai világot, míg a feltekert fotópapír a Tóratekercsre is utal, amivel az alkotók a beltérre is szerettek volna reflektálni.

A mag a pozitív folyamatok szimbóluma, hiszen a termékenységgel, a növekedéssel, a fejlődéssel asszociáljuk. A kiállítás azonban a magvak problematikus vetületeit is vizsgálja. Helyesebben szólva azt a romboló tevékenységet, mellyel a mezőgazdaság a természet pusztulását idézi elő. A mai modern, monokultúrás mezőgazdaság, amely egyforma magok tengerét képes kitermelni – gondoljunk csak a végeláthatatlan repce-, napraforgó- vagy kukoricaföldekre – a természet sokszínűségének eltűnéséhez vezet. És míg a terményeket nemesítjük, növényvédő szerekkel kezeljük, és kémiai anyagokkal próbáljuk felvenni a versenyt az invazív fajokkal, sodródunk a klímakatasztrófa felé.

Nagy Csilla és Szőke Erika kiállított munkáiban a magok különböző formái és állapotai jelennek meg. Láthatunk itt képsorozatot különféle haszonnövények – lóbab, lencse, borsó, zab, árpa – éppen kicsírázott magvaiból, ezek a „földnyomatok” Szőke Erika saját fejlesztésű technikájával készültek, melyhez papírt, természetes fotóemulziót és földet használ (és így teljességgel komposztálható). Nagy Csilla Negatív érték címet viselő kerámiái ezzel szemben olyan növényfajokra utalnak, melyeket szupergyomnövényként emlegetünk – tehát olyan invazív fajok, melyek kiirtásához gyomirtó készítményeket használnak a mezőgazdaságban, ezzel közvetve más fajok kiveszését okozva. És van itt olyan alkotás is, mely a haszonnövények már felhasznált állapotára utal – ilyen az alapanyagként használt kovásztalan kenyér, de megjelenik a kovász is, ráadásul annak energiateremtő ereje (Szőke Erika kovászból nyert energiával vetített a kiállítás kezdetén), és láthatunk agyag tárolóedényeket is.

Az utóbbi szintén közös munka. A kerámia, Nagy Csilla munkája, archaikus eljárással készült, mely az azt megelőző időszakból származik, hogy az ember korongozni kezdett volna. A technikát régóta használja, ha nagyobb kerámiaobjektumokat készít. „Az egyes agyagrétegeket összenyomkodva alakul ki az edény. Az újítás ebben az, hogy nem tiszta agyagot használok, hanem papírral keverem, az égetéskor a papír kiég, de általa sokkal könnyebb szerkezet jön létre.” Miután kiégették az agyag- edényeket, némi kísérletezést követően Szőke Erika kidolgozott egy fotográfiai eljárást, mellyel klasszikus sötétkamrás feltételek mellett – fotóemulzió segítségével, nagyítással, előhívással és fixálással – készítette rá a mintázatot. Emellett az edények belsejében utalást találhatunk egy Somorjától nem messze található földrajzi pontra is, ahol az emberi terjeszkedés tönkretette a földet, a termőtalajt – erre az agyagedényekbe és köréjük helyezett megrepedezett, fekete rétestészta objektumok is utalnak, melyek szintén Szőke Erika munkái.

A kiállításon az ősi, archaikus formák, eljárások találkoznak a jelenkor égető problémájával. Ahogy a kiállítás kurátora, Csanda Máté fogalmaz, a zsinagóga nem csupán a szakralitása miatt nyújt fontos teret ennek a kiállításnak, „hanem legalább annyira egy üvegház” módjára viselkedik, ahol az azon belüli folyamatok „a törékenység, a maradék- és hiánygazdálkodás talaján egyensúlyozva” zajlanak.

A fotópapír feltekeréséről készült videó itt tekinthető meg.