Aranysityakban negyvenen

Az meg már csak hab a tortán, rajta pedig a cseresznyeszem, hogy a negyven költő szinte kivétel nélkül igen jó, új hangvételű, modern, a mai kisebb és nagyobb gyerekeknek egyaránt való frappáns és kedves versekkel jelentkezett. Lackfi János nem lett volna, Aranysityak se lett volna? Így van! A kortárs magyar költészet egyik legfigyelemreméltóbb alakja, Lackfi János ezúttal szerkesztőként, válogatóként és a kötet (feltételezem, felnőtteknek írt) vezérfonalának szerzőjeként jegyzi a nagyon tetszetős, míves kivitelezésű könyvet, amelyet rendkívül szellemesen, megkapóan Molnár Jacqueline illusztrált (poéták portréival is). Mi lehet az erénye egy ilyen válogatásnak? Elsősorban az, hogy egyfajta aktualizált keresztmetszetet ad a kortárs magyar költészet állapotáról, szerintem ugyanis mindig a gyerekversek a legjobb fokmérői annak, hol tart éppen a költő, a költészet. Háromféle stílusirányzat erővonalai mutatkoznak a kötetben. Az egyik a magyar nyelv játékosságára alapozva, mondókaszerűen, csilingelve Pósa és utódja, Tandori gyerekvershagyományaira épít. Bevallom, bár tisztelem ezt a stílust, nem a kedvencem. Sokkal inkább szeretem a Weöres Sándor-féle, egyszerre játékos és mondanivalóval is bíró gyerekverseket. S amit emellett még szeretek, azok az úgynevezett svéd gyerekversek stílusára írt, de ízig-vérig sajátosan magyar, a magyar nyelvből merítő gyerekversek, amelyekből kellemesen sokat találtam ebben a válogatásban. Az is bebizonyosodott számomra, hogy aki felnőtteknek szóló nagyon jó verseket tud írni, az nem biztos, hogy ugyanolyan jó gyerekverset is tud. És fordítva! Nem kívánok rangsorolni, mindegyik, a kötetben közlő költő magas színvonalú alkotásokat kínál. De ugye lehet néhány privát kedvencem? Legyen az Erdős Virág, Garaczi László, László Noémi, Murányi Zita, Pion István, Szabó T. Anna és persze maszathegyi őfelsége, Varró Dániel. Iskolai év végi ajándéknak vegyék, vigyék! Kicsinek, nagynak, igen jó! Aranysityak – Friss gyerekversek. Válogatta: Lackfi János. Móra Kiadó, 2013.