Arany és Madách levelezése a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában

Az Arany-emlékév most jó apropót teremtett arra, hogy egy igazi irodalmi legendának eredjen nyomába a múzeum.

Tisztelt Hazafi! Miután Kegyed, elútazása előtt, engem föl nem keresett, engedje hogy én látogassam meg e néhány sorral. Az „Ember Tragoediája” úgy conceptióban, mint compositioban igen jeles mű. Csak itt-ott a verselésben – meg a nyelvben találok némi nehézkességet, különösen a lírai részek nem eléggé zengők. De így is, a mint van, egy kevés külsimítással irodalmunk legjelesb termékei közt foglalhat az helyet. Nem tudom, mi szándéka van Kegyednek a kiadásra nézve: én óhajtanám ezt a Kisfaludy-társaság útján eszközölni, a mi remélem, sikerülne is. Ezeket a sorokat Arany János 1861. szeptember 12-én kelt levelében vetette papírra. A történetnek persze előzménye is volt: még a nyáron egy kevés szavú vidéki úriember látogatta meg pesti otthonában és hagyott nála egy kéziratot. Az akkor már nagy tekintélyű költő az első pár oldal után Faust-utánzatnak érezte és félretette a művet, később azonban közös barátok buzdítására mégis végigolvasta – és felülbírálta korábbi véleményét. Olyannyira, hogy élénk levelezésbe kezdett az Alsósztregován visszavonultan élő szerzővel, Madách Imrével.

Az első levelek legfontosabb témája Az ember tragédiája szövegének értő, alapos gondozása: ahogy ma is a magyar irodalom egyik lenyűgöző szellemi teljesítményének érezzük Madách Imre nagyívű művét, ugyanúgy csodálatra méltó az a gondosság, a finom és jó szándékú, de kompromisszumot nem ismerő útmutatás, a precíz munka, ahogy Arany az akkor még ismeretlen pályatárs drámai költeményét szinte tételről tételre javítgatta. Tükrözik a levelek azt is, miként „menedzselte” Arany János Az ember tragédiája útját a kiadásig (felpanaszolja például, hogy minden körültekintés ellenére pár sajtóhiba azért maradt a szövegben), majd később hogyan válik egyre személyesebb hangúvá az üzenetváltás és mélyül – személyes találkozók útján is – barátsággá a kapcsolat, amelynek aztán Madách 1864-ben bekövetkezett halála vet véget.

A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának pozsonyi székházában, a Brämer-kúriában több hazai és magyarországi intézmény közreműködésével létrejött kamarakiállítás fókuszában Arany és Madách levelezése áll. A tárlat központi elemeként felállított, az üzenetek útját fizikailag is imitáló, mozgásba hozható konstrukcióra felfüggesztett, kinagyított üzenetek előtt állva, a két magyar klasszikus kézírását silabizálva nemcsak Arany és Madách poétikájával, hanem emberi arcával is szembesülünk. Ehhez jó támpontot ad a kísérőanyag, amely korabeli dokumentumokat, képeket felhasználva tömören végigkalauzolja a látogatót a két szerző életútján, hangsúlyozva a metszéspontokat. A kiállítás bevezető része a korabeli társadalmi, politikai viszonyokat, a kiegyezés előtti évek hangulatát rajzolja meg, a záró egység pedig két dolgozószobát tár elénk – a korabeli feljegyzések szerint ilyen lehetett a két költő alkotói elvonulásának helyszíne.

A Kedves tisztelt Barátom! című kiállítás október 15-ig tekinthető meg; tanév végén, tanév elején jól komponált kerete lehet akár egy-egy rendhagyó irodalomórának is.