Andrea, a kakukktojás

Két éve ismerem. Huszonéves, szőke hajú bombázó. Első látásra azt gondolnánk róla, hogy miután a munkahelyén kétszer is kifesti a körmét, járja a bevásárlóközpontot, este diszkóba megy és house-partyra, otthon pedig az aktuális fiúcsapatok zenéjét hallgatja. Nos, Andrea ezt kikérné magának! A körmét valóban kifesti naponta többször is, de a bevásárlóközpontokat, diszkókat messze elkerüli, a fiúcsapatokat sem igazán ismeri. Nem szereti korunk zenéjét. Azt vallja, a mai slágerek többségének szegényes a dallamvilága, és a nagy semmiről szólnak. Mégis egész nap bömböl a zene az irodájában. Kovács Kati, Delhusa Gjon, Szécsi Pál, Bergendy, Dolly Roll, Fonográf – ők a kedvencei. Legutóbb Delhusa 1989-es lemezét, a Csavargót hozatta meg velem Budapestről. Amikor kirobbant a Zalatnay-ügy, ő nem ítélkezett az énekesnő felett, nem hangoztatta úton-útfélen a véleményét, inkább beszerezte a lemezeit, hogy megtudja, mitől volt a hatvanas-hetvenes évek egyik legnépszerűbb előadója. Szerintem Andrea sokkal jobban érezné magát a zene hőskorában. A kedvenceit hallaná mindenhol, nem kellene padlásokon, poros lemezek között kutatnia. Igaz, azt mondja, ennek is megvan a varázsa, nagy öröm felfedezni a régi idők slágereit. Ha rajta múlna, a rádiók csak ezeket játszanák. A fiatalok megismernék az igazi sztárokat, s biztosan megkedvelnék őket. Akkor nem lenne kakukktojás a társai között. De Andreát zavarja a legkevésbé, hogy kaukktojásnak tartják, mivel szerinte lélekben ő a leggazdagabb. Hála a régi idők zenéjének. (péjé)